Kezdőlap Politika Karácsony: véget ért a nyár, jönnek a hűvös szelek

Karácsony: véget ért a nyár, jönnek a hűvös szelek

által Tamas
Karácsony: véget ért a nyár, jönnek a hűvös szelek

Karácsony: Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak

A főpolgármester szerint a Fidesz hirtelen aggódni kezdett azokért a társadalmi és pénzügyi gondokért, amelyeket az elmúlt 16 évben maga idézett elő.

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy boldogsága van a főpolgárnak – ezzel indítja Karácsony Gergely a közösségi oldalán a vasárnap délelőtti videóját, amelyben a nyári szünet utáni első Fővárosi Közgyűlésen történteket értékelte.

A bejegyzésben a városvezető emlékeztet: a fővárosi Fidesz hirtelen nagyon elkezdett aggódni a pénzügyi és társadalmi problémák megoldásáért. A főpolgármester a bejegyzéshez fűzött videóban kifejtette: az ellenzékbe szorult Fidesz most azt várja el, hogy az új kormány száz nap alatt tegyen rendbe mindent, amit ők az elmúlt 16 évben összehoztak.

Karácsony az elmúlt napokban több témában is élesen bírálta az ellenzékbe került Fideszt, és az elmúlt tizenhat év kormányzását tette felelőssé a fennálló problémákért. Pénteken a budapesti közbiztonsági helyzet kapcsán azt közölte, hogy a mély szociális válság a Fidesz drogpolitikájának, a gyermekvédelmi rendszer leépülésének és a rendőrhiánynak a következménye. Szombaton pedig a magyar politika egyik legostobább mondatának nevezte az egyik fideszes képviselő rezsicsökkentéssel kapcsolatos kijelentését.

Az a kérdés, hogy a szegény emberek fizetik-e a gazdag emberek úszómedencéjét, vagy pedig egy okos politikával hozzájárulunk ahhoz, hogy egy igazságosabb rezsipolitikát csináljunk – mondta a vízdíjak kapcsán a főpolgármester.

Ezt is kedvelheted