Kezdőlap Politika Magyar Péter az ÁSZ-elnök távozását sürgeti

Magyar Péter az ÁSZ-elnök távozását sürgeti

által Tamas
Magyar Péter az ÁSZ-elnök távozását sürgeti

Magyar Péter az Állami Számvevőszék elnökének távozását követeli

Magyar Péter pénteki Facebook-bejegyzésében újabb bizonyítékok előkerülésére hivatkozva az Állami Számvevőszék elnökének távozását követelte. A miniszterelnök azzal vádolta Windisch László ÁSZ-elnököt, hogy asszisztált ahhoz, hogy a Fidesz vezetői közpénzmilliárdokat költöttek tiltott pártfinanszírozásra, és úgy fogalmazott: az elnöknek mennie kell.

A Déli körvasút építésével kapcsolatban – amelynek kivitelezését a kormány felmondta Mészáros Lőrinc cégével – a miniszterelnök a pénteki sajtótájékoztatóján is hevesen bírálta az ÁSZ-t, mire válaszul a szervezet közleményt adott ki.

Az ÁSZ a miniszterelnökkel kapcsolatban azt írta: a kirohanása ismét élesen rávilágított arra, milyen támadás alatt állnak ma Magyarországon a független, alkotmányos intézmények. A szervezet szerint semmilyen jogszabályban meghatározott feladatát nem mulasztotta el, és véleményük szerint a miniszterelnöki kijelentések Magyarország alkotmányos berendezkedésével, az egyes alkotmányos intézmények feladat- és hatáskörével kapcsolatos lényeges ismeretek hiányából fakadhatnak.

„Az Állami Számvevőszék visszautasítja tehát Magyar Péter miniszterelnök úr hamis vádjait” – írták.

Ezt is kedvelheted