Kezdőlap Politika Nem épül Lidl a gazdagréti templom mellé

Nem épül Lidl a gazdagréti templom mellé

által Tamas
Nem épül Lidl a gazdagréti templom mellé

A főváros visszaveszi a gazdagréti plébánia telkét, nem épülhet Lidl a templom mellé

A Fővárosi Közgyűlés pénteki döntése értelmében a főváros felmondja a Budapest-Gazdagrét Szent Angyalok Plébániával 1992-ben kötött ingyenes haszonélvezeti megállapodást, és visszaveszi azt a több mint 2,5 hektáros fővárosi telket, amelyre a plébánia Lidl-áruházat tervezett építtetni. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot 21 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A fővárosi önkormányzat szerződésszegésre hivatkozva mondja fel a megállapodást. A telket 1992-ben adta ingyenesen, 99 évre a plébánia használatába, azzal a céllal, hogy közösségi létesítményeket építsenek rá. Az elfogadott előterjesztés szerint a plébánia ezt a vállalását 33 év alatt nem teljesítette: a területen a vállalt közösségi épületek helyett jelenleg konténerek állnak, amelyek elhelyezéséhez a plébánia még csak nem is kérte a főváros előzetes tulajdonosi hozzájárulását.

Tavaly derült ki, hogy a plébánia a sport- és szabadidős létesítmények mellett egy Lidl-áruházat tervez az ingatlanra. Az Orbán-kormány 2025 júniusában kiemelt beruházássá nyilvánította a beruházást, így a helyben lakók tiltakozása ellenére is lehetővé vált kiskereskedelmi épületek felhúzása a területen.

Újbuda véleménynyilvánító szavazást is tartott, amelyen a résztvevők 70 százaléka elutasította a beruházást. Az önkormányzat ezután felszólította a plébániát és a Lidlt, hogy álljanak el a tervtől. A Lidl akkori állásfoglalásában azt írta: a szavazás hivatalos, részletes eredményének megismerése után mérlegeli a beruházást, és arra is felhívta a figyelmet, hogy értesülései szerint az elutasító válaszok a szavazásra jogosultak 7,7 százalékát tették ki.

A pénteki közgyűlési vitában a fideszes Veilandics Franciska azt mondta, a városvezetés jó szándékkal is viszonyulhatna a plébániához. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója erre úgy válaszolt: a főváros nem kiskereskedelmi áruház építésére adta át a telket.

A közgyűlés döntése szerint a főváros Újbudával és a helyiek bevonásával egyeztet majd a terület jövőjéről.

Ezt is kedvelheted