„Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert
A Facebookról kitiltott politikus az X-en szólt hozzá Magyar Péter és a Legfőbb Ügyészség közötti vitához. Azt írta, botrány és elfogadhatatlan, hogy Magyarország miniszterelnöke nyíltan gúnyolódik, vitatkozik ügyészekkel, burkoltan fenyegeti őket, és nyomást gyakorol rájuk.
A Mi Hazánk elnöke szerint az is szánalmas, ahogy Magyar Péter a saját büntetőügyét magyarázza, és úgy véli, az ügyészség még nagyon finoman fogalmazott vele kapcsolatban.
Toroczkai László szerint ugyanis erővel elvenni egy állampolgártól a telefonját, azt többszöri kérésére nem visszaadni, majd – miután a biztonságiak a nyakánál fogva kidobták a szórakozóhelyről – a Dunába dobni, az nem lopás, hanem rablás.
A politikus hozzátette: az ügyészség pontosan azt teszi, ami a dolga, mert vádat emel azok ellen is, akik milliárdokat loptak, és azok ellen is, akik bármit erőszakosan elrabolnak másoktól, legyen az telefon vagy éppen egy kerékpár.
