Kezdőlap Politika Török Gábor: nincs Fidesz, de igény van rá

Török Gábor: nincs Fidesz, de igény van rá

által Tamas
Török Gábor: nincs Fidesz, de igény van rá

Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá

„Annyi műsort láttam már, ahol nekrológokat mondtak a Fideszről, már a sírt is megásták a pártnak, és belefektették. Ehhez képest azt látjuk, hogy a teljes népességben 22 százalékon állnak. Tehát mintha a halott adna még életjeleket” – mondta Török Gábor politikai elemző a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményekről.

Úgy foglalnám össze, hogy Fidesz nincs, de igény van rá. Érdemes átgondolni, hogy mi lenne, ha még a Fidesz, mondjuk, meg is újult volna? Mi lenne, ha lenne a Fidesznek olyan vezetője, olyan politikai tartalma? – tette fel a kérdést Török Gábor, hozzáfűzve, hogy sokféleképpen lehet értékelni a Medián friss számait a volt kormánypártra nézve.

A volt kormánypárt támogatottsága sokkal kisebb, mint a választásokon, ugyanakkor nem olyan sokkal kevesebb, mint 2024 és 2026 között, amikor a teljes népességben a 30-35 százalékos sávban mozogtak. Ráadásul most valamelyest felfelé ível a tendencia, minden negyedik magyar választó azt mondja, hogy a Fideszre szavazna.

Az elemző Bánszegi Rebekával és Schultz Nórával beszélgetett. Utóbbi a Fidesz támogatottságának minimális növekedése helyett sokkal inkább a politika iránti figyelem csökkenését emelte ki a közvélemény-kutatási adatokból. Számára ebben keresendők a Tisza támogatottsága csökkenésének okai.

Nagyon sokan elfáradtak szerintem az utóbbi két és fél évben, amin át kellett menni. A Tiszának igazából folyamatosan két politikai üzemanyaga volt: a figyelem és az önkéntes munka. Az biztos, hogy a figyelem ezen a szinten, amin volt, nem tartható – mondta Schultz, hozzátéve, hogy éppen a politika iránti figyelem növekedése volt az egyik fő ereje a kampányban Magyar Péternek, hiszen egyrészt be tudott vonni új választókat, másrészt el tudott juttatni információkat nagy tömegekhez.

A politológus szerint érdekes kérdés, hogyha a figyelem csökken a politikán, akkor az a figyelemből élő Tisza-kormányzásra milyen hatással lesz. A Fidesz sokkal kevésbé volt figyelemből élő politikai erő. Sőt, sokáig arra rendezkedtek be, hogy minél kevésbé figyeljen rájuk a választó a hétköznapokban. A Tisza azt szeretné, hogy rá figyeljenek és arra, amit csinál, folyamatosan. Ha az emberek nem bírnak annyit odafigyelni, akkor annak érdekes következményei lehetnek – vetette fel a politikai elemző, amihez kapcsolódva Török Gábor is kiemelte, hogy idővel kiderül, mennyire képes Magyar Péter ezen a téren megújulásra.

A műsorban mindemellett szó volt arról, hogy mit profitálhat Magyar Péter abból, ha felfüggesztik a mentelmi jogát, fricska-e, hogy mobillopással vádolják a miniszterelnököt, mennyiben volt jó döntés Baka András köztársasági elnöksége, hova vezethet a kormány és az államfő esetleges konfliktusa, és mi hiányzott Orbán Viktor kötcsei beszédéből.

Ezt is kedvelheted