Mráz Ágoston: Volt olyan kutatásunk, amelyben már a Tisza vezetett
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője hosszú hallgatás után szólalt meg a Magyar Nemzetnek adott interjújában, nem sokkal azután, hogy az intézet közleményben tudatta: megvizsgálták közvélemény-kutatási módszertanukat, és a tanulságok alapján átalakítják működésüket.
A 2026-os választás megértésének kulcsát Mráz abban látja, hogy a célegyenesben nagyon meglepő változás történt. Véleménye szerint a magas részvétel is ezt tükrözi, és a közhangulat ekkor billent meg erősen a Tisza javára. Szakmai hibának nevezte azt a feltételezést, hogy a hónapokkal korábban elkészült helyi felmérések még releváns információt adnak a végeredményre vonatkozóan. Mint mondta, abból indultak ki, hogy a választókerületek viszonylag stabilak, de utólagos értékelésük szerint nemcsak az országos, hanem a választókerületi hangulat is párhuzamosan billent meg az utolsó hetekben.
Az interjúban Mráz elmondta, hogy a választás előtt átfogó országos mérést a Békemenet után, március 19-én publikáltak, amelyben még hat százalékpontos listás Fidesz-előnyt becsültek. Hozzátette: ugyanezen a bázison röviddel ezt követően már reális esélye volt a kormányváltásnak.
Arra a kérdésre, hogy volt-e a Nézőpontnak olyan kutatása a választás előtt, amely szerint már a Tisza Párt vezetett, Mráz Ágoston igennel felelt. Mint fogalmazott, egy súlyozott, reprezentatív minta sem maga a valóság, és akármilyen jó az adatfelvétel, rengeteg bizonytalanság van az eredményekben. A kutatók különböző statisztikai és tapasztalati modellekkel próbálják megbecsülni a végeredményt. Elmondása szerint ők a részvételt is becsülték, és azokat a választókat is megpróbálták elhelyezni, akik nem mondták meg közvetlenül a pártpreferenciájukat. Amikor pedig azt látták, hogy megindult a billenés, maguk is kételkedtek abban, hogy valóban ekkora változás történhet ilyen rövid idő alatt.
Arra a felvetésre, hogy ezzel lényegében becsapták a jobboldali választókat, a Nézőpont vezetője elnézést kért mindazoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket. Ugyanakkor elismerte, hogy a helyzet még ennél is rosszabb: az utolsó napokban nem hittek a saját adataiknak sem. Elismerte azt is, hogy az intézet a jobboldalról érkező elképező elvárások foglyává vált. Amikor azt közölték, hogy csak 44 biztos és 22 esélyes körzetet látnak a Fidesznek, akkor is kaptak hideget-meleget az akkori kormánypárthoz kötődő szereplőktől, amiért nem adtak esélyt az ő személyes győzelmüknek. Mint mondta, volt a jobboldalon egy várakozás a kedvező eredmények iránt, ők pedig azt gondolták, hogy amit az utolsó időszakban látnak, talán nem tükrözi a valóságot.
Mráz Ágoston szerint a legnagyobb szakmai hibát a részvételi becslés jelentette. A fiatal tiszások aktivitását alul-, a rejtőzködő, alacsonyabb végzettségű fideszesekét felülbecsülték. Korábban azt feltételezték, hogy a Tisza magas támogatottságának is van plafonja, hiszen Magyar Péter személyes népszerűsége még a pártjáét sem érte el, ezért úgy számoltak, hogy az új szavazók nem automatikusan Magyar Péter miniszterelnökségét fogják támogatni. Ráadásul a korábbi tapasztalatok alapján azt is gondolták, hogy vannak rejtett Fidesz-tartalékok.
Mráz Ágoston elárulta, hogy az elmúlt fél évben számos keserű, vizsgálódó és gondolkodó beszélgetésen vett részt. Mint fogalmazott, a Nézőpont reputációs kárt szenvedett, ez biztos, de nem semmisült meg.
Kifejtette a korábbi közleményükben már beígért változást is: a Nézőpont értékrendje változatlan marad, de az intézet egy kicsit profilt vált. Kevesebbet szerepelnek majd a nyilvánosságban, inkább egy-egy mélyebb elemzést publikálnak. Nem hazudtolják meg magukat, a pártpreferenciáról is lesz mondanivalójuk, de nem arról szólnak majd a közleményeik, hogy Fidesz plusz két, Tisza mínusz egy százalékpont. Ennél mélyebbre szeretnének menni.
Ettől függetlenül a legismertebb Nézőpont-arcok visszatérnek a nyilvánosságba: Boros Bánk Levente kollégájával együtt hamarosan visszatérnek a ringbe, és saját nevükben folytatják elemző munkájukat.
Mráz kifejtette azt is, hogy mivel a Nézőpont Intézetnek az elmúlt években nem voltak szerződései a kormányzattal, nem tart attól, hogy retorziók érnék őket. Hozzátette: ettől még ebben az új világban előfordulhat, hogy valaki politikai okokból, csak a vizsgálat kedvéért áttekinti a tevékenységüket, vagy megpróbálja őket rossz színben feltüntetni. Mint mondta, nem félnek ettől, meggyőződésük, hogy mindent tisztességesen és törvényesen csináltak, és ha valamelyik hatóság érdeklődik a tevékenységük iránt, megmutatják, amit kér.
A Nézőpont Intézet önvizsgálata nem sokkal azután zárult le, hogy az intézet még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósolt.
