„A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
Nemcsak a magyar labdarúgó-válogatott, hanem pénteki ellenfele, az ukrán csapat is küzd kulcsjátékosok sérülésével, ugyanis Roman Jaremcsuk szereplése is kérdéses a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban sorra kerülő mérkőzésen.
„Nem tudom, a magyaroknál ki fog játszani a hiányzó kulcsjátékosok helyén, de mi sem számíthatunk olyan futballistákra, mint Artem Dovbyk, Mihajlo Mudrik, vagy éppen Ruszlan Malinovszkij. Ráadásul a jelenlegi keretből Roman Jaremcsuk is fájlalja a térdét, így az ő játéka is kérdéses” – mondta a hiányzókról a szövetségi kapitánynak májusban kinevezett Andrea Maldera, aki elárulta, másik csatára, Matvij Ponomarenko viszont torokfájása miatt csak elővigyázatosságból nem edzett a társaival.
Az olasz szakember szerint bár az eredmény nagyon fontos, de nem kizárólag a jó eredmény az egyetlen célja, mert szeretne technikailag és taktikailag stabil alapokat lefektetni, amelyre aztán fel lehet húzni egy erős nemzeti együttest. Hozzátette, a Nemzetek Ligája fontos, mert a csoport első helye jó eséllyel pótselejtezőt érhet majd az Európa-bajnokságra, ráadásul a szereplés befolyásolja az Eb-selejtező sorsolásának kiemelését.
Az otthoni helyzet keménnyé tette az ukránokat
„Hallgattam kollégám, Marco Rossi sajtótájékoztatóját, ő minket tart favoritnak, de amikor esélyességről beszélünk, akkor nem csak taktikai szempontokat kell figyelembe venni. A harmincból húsz játékosunk Ukrajnában futballozik, de az otthoni helyzet keménnyé tette őket” – utalt az ukrajnai háborúra Maldera, aki abban bízik, hogy a keretében lévő hat újoncnál nem az aggodalom, hanem a bizonyítási vágy lesz erősebb.
Az 55 éves tréner arról is beszélt, hogy elődje, a korábban a Ferencvárosnál is dolgozó Szerhij Rebrov sokat segített neki a kezdetekben. Nagy megtiszteltetésnek éli meg, hogy Ukrajna nemzeti válogatottját képviselheti, ezért nem akar a nyomásra gondolni, csak a sikerre. Maldera a pénteki találkozón kiegyenlített küzdelemre számít az általa nehéz riválisnak nevezett magyarok ellen, akikkel kapcsolatban kiemelte az összeszokottságot, tekintve, hogy Rossi 86 meccse irányítja őket.
A játékosok részéről Andrij Jarmolenko kifejtette, hogy bár izgulnak az újoncok, de a tapasztaltabb játékosok és az olasz szakvezető is nyugtatja őket, hogy legyőzzék a lámpalázukat és inkább önbizalomra tegyenek szert.
„Erős hatással van ránk minden egyes elutazás hazulról, mert a család otthon marad és lövik őket… De ilyen helyzetben is játszanunk kell, hogy pozitív érzéseket sugározzunk az ukrán nép felé” – érzékeltette a Dinamo Kijevben futballozó 36 éves Jarmolenko, milyen nehéz szívvel lépnek pályára minden egyes alkalommal tudva, hogy otthon háború zajlik, az oroszok pedig bombázzák a fővárost is.
A Puskás Arénában várhatóan telt ház előtt pénteken 20.45-kor az angol Jarred Gillett sípjelére kezdődik a magyar-ukrán találkozó, amelyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
