Kezdőlap Sport A hajrában veszítette el a győzelmet a futóversenyen, és elárulta, miért

A hajrában veszítette el a győzelmet a futóversenyen, és elárulta, miért

által Tamas
A hajrában veszítette el a győzelmet a futóversenyen, és elárulta, miért

Az utolsó métereken engedte át riválisának a győzelmet a futóversenyen, azt is elmondta, miért

Bár a hajrában megelőzte ellenfelét, Gaspard Cothias-Faure végül az utolsó métereken lelassított és megállt, majd átengedte a győzelmet Abubakr Abdallahnak a vasárnap Párizsban rendezett, 10 kilométeres versenyen.

A beszámoló szerint Cothias-Faure a célnak helyt adó Stade de France stadionba érve azt vette észre, hogy riválisa egyszer csak eltűnt előle. Mint kiderült, Abdallah letért a kijelölt útról.

„A verseny végén – mint mindig – az élen haladó motorkerékpár félrevonult, hogy átadja a pályát a versenyzőknek, de Abubakr Abdallah ösztönösen követte a motorkerékpárt, ami miatt letért a pályáról. Nagyon gyorsan rájött a hibájára, de mire megfordult, Gaspard Cothias-Faure már megelőzte, aki mindössze olyan 100 méterrel volt mögötte” – mondta a versenyigazgató a francia sportlapnak.

Amikor kijöttek az alagútból, akkor Cothias-Faure felismerte, mi történt, így lelassított, majd tapssal fogadta Abdallahot, akivel le is pacsizott.

„Neki kellett nyernie, mert ha nem követi el azt a hibát, akkor ő ér be elsőként. Gyorsabb volt nálam” – árulta el a francia sportoló, miért engedte előre honfitársát.

Abubakr Abdallah azt mondta, rendkívül nagyra értékeli a gesztust. A kisebb malőr ellenére is 31:14-es időt futott.

Ezt is kedvelheted