Nem tervez jogi lépéseket a sportállamtitkár a fiát ért fenyegetés miatt
A Fradi Ultras 1899 nevű Facebook-oldalon olyan bejegyzés jelent meg, amely arra buzdított, hogy álljanak bosszút Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkáron, és rúgassák ki a fiát a Soroksártól. A klub az FTC fiókcsapata, nyolc forduló után vezeti az NB II-t, és itt futballozik Kálnoki-Kiss kisebbik fia, Zsombor.
A bejegyzéshez Magyar Péter miniszterelnök is hozzászólt: „Bárki is írta ezt a posztot, igazán szánalmas. Erkölcs, erő, egyetértés…” – kommentelte. Vele egyetértett az FTC elnöke, Kubatov Gábor is, aki azt írta: a pályán nem a véleménykülönbségek, hanem a szakmai teljesítmény számít, mindentől függetlenül. Hozzátette, Zsomborral szemben semmilyen lépést nem fognak tenni, és megkérte az ultrákat, hogy mellőzzenek minden ilyenfajta megnyilvánulást.
Kálnoki-Kiss Attilát pénteken a Kossuth Rádió Felkelő című műsorában kérdezték a fiának címzett fenyegetésről. Azt válaszolta, nem gondolja, hogy jogi lépéseket kéne tennie. Hozzátette, a sport maga az érzelem és a szenvedély, és az FTC rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral idehaza, ezért is volt ekkora felzúdulás a Fradiváros-ügy miatt.
A Belügyminisztérium augusztus végén jelentette be, hogy csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán. Kálnoki-Kiss azt is elmondta, elítéli a fenyegetőzést, de ezt nem köti össze magával a Ferencvárossal, és főleg nem a Soroksárral.
