Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot a politikai befolyástól
Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár a Klubrádió Kemény Dió című műsorában beszélt a sportfinanszírozásról, az összeférhetetlenségi szabályokról, a sukorói akadémia jövőjéről és a Fradiváros-elszámolásról.
A sportállamtitkár szerint Magyar Péter miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a kormány szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezet be. Ennek értelmében miniszter, államtitkár, képviselő, pártelnök és más vezető állami tisztségviselő nem tölthet be vezető pozíciót országos sportszövetségekben vagy egyesületekben.
„Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett. Mindenkinek el kell döntenie, hogy politikus akar lenni, vagy sportvezető” – mondta Kálnoki-Kiss Attila.
A sportfinanszírozásról szólva kijelentette: „A magyar sport állami támogatása nem lesz kevesebb annál az összegnél, amely a sportállamtitkárságon keresztül érkezik, plusz a TAO-források.”
Bérleti díjat fizet a sukorói akadémia
A sportállamtitkár elárulta, hogy a sukorói Kovács Katalin Akadémia augusztus elsejétől bérleti díjat fizet a korábbi jelképes 50 ezer forint helyett. A fizetendő összeget a ténylegesen igénybe vett terület alapján állapítják meg.
Kálnoki-Kiss Attila hangsúlyozta, hogy „az új bérleti díj nem lesz olyan mértékű, ami veszélyeztetné a Kovács Katalin Akadémiának azt a fajta működését, ahol egyébként a gyereksportot vagy a szülőknek a hobbisportját kiszolgálni és támogatni tudja.”
Zárásképp megjegyezte, hogy Sukoró egyelőre „puccparádé”, míg Tatára ráférne a felújítás.
Vita a Fradiváros-elszámolásról
Kálnoki-Kiss Attila szerint a Ferencváros által benyújtott Fradiváros-elszámolásról eltér a klub, illetve a sportállamtitkárság, a Belügyminisztérium és a Támogatásokat Vizsgáló Iroda szakértőinek álláspontja. A vita egyelőre nem zárult le.
Az államtitkárság utóellenőrzést végezhet százszázalékos mintavétellel, vagyis a teljes elszámolást megvizsgálhatják. Ennek során azt akarják pontosan meghatározni, hogy a mintegy 25 milliárd forintos támogatásból mennyit költöttek ténylegesen a Fradiváros projektre, és mely tételeket tartják olyannak, amelyek nem feleltek meg a jogszabályoknak vagy a támogatási szerződésben rögzített feltételeknek.
A vita egyik lényeges pontja az elszámolható működési költségek köre. Kálnoki-Kiss megerősítette, hogy a sportállamtitkárság, a Támogatásokat Vizsgáló Iroda és a Belügyminisztérium jogászai szerint bizonyos működési költségeket nem lehetett volna elszámolni, míg a Ferencváros szerint egy későbbi módosítás már lehetővé tette ezt. Az államtitkár szerint ez maga a jogvita alapja, amelyet végső soron a bíróság dönthet el.
Kálnoki-Kiss ugyanakkor azt mondta, hogy a Ferencváros együttműködő az ellenőrzés alatt: határidőre benyújtották az elszámolást, minden szükséges dokumentumot rendelkezésre bocsátottak, és az államtitkárság is határidőn belül reagál majd az utóellenőrzésre.
