Megválasztották Lázár János utódját a teniszszövetség élén
Szőcs Árpád László lett a Magyar Tenisz Szövetség új elnöke, miután szombaton rendkívüli, tisztújító közgyűlést tartottak a Nemzeti Edzésközpontban. A szavazásra jogosult tagok eredetileg négy jelölt közül választhattak, de Beregszászy Csaba már korábban visszalépett, így hárman maradtak versenyben: a korábbi elnökségi tag Kosztoványi Roland, az ügyvéd-vállalkozó Szőcs Árpád László és a Davis-kupa-válogatott korábbi kapitánya, Hornok Miklós.
A voksolás eredményhirdetésekor kiderült, hogy Szőcs Árpád László 168, Kosztoványi Roland 97, Hornok Miklós pedig hat szavazatot kapott. Az új elnök megbízatása 2028 augusztusáig szól, ő a szervezet történetének 22. elnöke.
Szemléletváltást ígér: „Alapvetően azt a szemléletet kell megváltoztatni, amelynek mentén a szövetség az elmúlt évtizedekben működött” – nyilatkozta. Kifejtette, az állami gondoskodás kizárólagos szerepétől el kell indulni az öngondoskodás irányába, emellett saját bevételi rendszert és szponzori hátteret kell kiépíteni a kiszámítható működés érdekében.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt húsz évben sok sportág jutott jelentős állami támogatáshoz infrastrukturális fejlesztésekre, ugyanakkor szerinte ma Magyarországon a tenisz az egyetlen olyan sportág, amelynek nincs olimpiai rendezésre alkalmas létesítménye.
Az új vezető szerint az MTSZ jelenlegi szerkezete nem igazodik a szövetség tényleges helyzetéhez és feladataihoz. „Strukturálisan át kell alakítanunk a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, illetve büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni” – tette hozzá.
A teniszszövetséget 2020 júliusától Lázár János volt közlekedési miniszter irányította, aki májusban lemondott tisztségéről.
