Munkára, harcra, dicsőségre fel! – így sportolt a magyar az államszocializmusban
A szocialista Magyarországon a sport egyszerre készített fel a munkára és a honvédelemre, nevelte az ifjúságot, emelte ki a tehetségeket, és szolgálta az állami propaganda céljait. A rendszerváltással megszűnt a százezrek napi mozgását koordináló állami hálózat, és azóta sem alakult ki olyan átfogó modell, amely újra mozgásba hozta volna a magyarok nagy tömegeit – a szlogen szerint még a tejivás is egyet jelentett az élet, erő, egészség szentháromságával, hát még a rendszeres testedzés.
A második világháború után a magyar sport addigi világa gyökeresen átalakult. A korábbi polgári sportegyesületek egy részét megszüntették vagy átszervezték, a levente- és cserkészmozgalmat felszámolták, és a sport fokozatosan állami irányítás alá került. 1951-ben létrejött az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB), amelyhez megyei, járási és városi szervezetek kapcsolódtak. Az OTSB a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett 1973-ig önálló hatósági szervként működött.
A szovjet mintát követő új sportpolitika egyik leglátványosabb vállalkozása a Munkára Harcra Kész sportmozgalom, vagyis az MHK-mozgalom volt, amelynek 1949-es indulása után mindössze négy évvel már mintegy félmillió tagja volt. A sportprogramokat a legalsó szintektől indulva, de szigorú központi irányelvek alapján szervezték, és a munkahelyi, valamint falusi szpartakiádoktól a sportolást középpontba állító országos népünnepélyekig a teljes dolgozó és tanuló ifjúságot igyekeztek bevonni.
Az 1951 januárjában megjelent sajtóbeszámoló szerint elkészült az első egységes, országos versenynaptár, amelynek hiánya korábban sok zavart okozott: előfordult, hogy ugyanazon a napon több sportágban is rendeztek bajnoki versenyeket, míg más nyári vasárnapok üresen maradtak. Az egységes naptár alapján csoportosították az országos jelentőségű és nagyobb sporteseményeket, ami lehetővé tette, hogy a versenyek színhelye az eddiginél sokkal nagyobb számban legyen egy-egy vidéki város vagy sportközpont.
A Magyar Dolgozók Pártja 1949-es sportbizottsági jelentése szerint az MHK-mozgalom célja az volt, hogy a sport segítségével erős, egészséges, életvidám, a nehézségeket leküzdeni képes fiatalokat neveljenek a munkára, és ha szükséges, a honvédelemre is. Az MHK-ban mindenkinek kellett futni, ugrani, dobni, kerékpározni és húzódzkodni. A különböző korosztályok számára korspecifikus követelményeket állítottak fel, a sikeres teljesítők jelvényt kaptak. Az üzemekben, hivatalokban és iskolákban MHK-csoportokat alakítottak.
A mozgalom alapját az atlétika és a természetjárás képezte, amelyeknek a szovjet minta mellett komoly magyarországi hagyományai is voltak. Leporolták az 1930-as években kedvelt falusi futóbajnokságokat, a háború előtt német mintára bevezetett falusi tornanapokat, valamint a mezítlábas labdarúgó-versenyeket. A résztvevők különféle szinteket teljesítettek, amelyekért ugyancsak jelvényeket kaptak. A résztvevők névsorát és az elért teljesítményeket az ország minden szegletéből jelentették a központi szervezeteknek. A sportágakban először járási, városi, majd megyei bajnokságokat rendeztek, a legjobbak pedig az országos döntőkön mutathatták meg, hogy mit tudnak.
A sajtó szerint a rendszer garantálta, hogy mind a tömegsport, mind a minőségi sport az eddiginél sokkal gyorsabb fejlődést érjen el. Ezt szolgálták az abban az esztendőben először megrendezett szpartakiádok, amelyeken több sportágban mérhették össze erejüket a sportolók. A szpartakiádokat júliustól októberig tartották, külön a középiskolások, külön a falusi sportolók és főiskolások számára. Hatalmas fellendülést hozott a szakmai bajnokságok rendszere is, amelyet asztaliteniszben, birkózásban, kajakozásban, ökölvívásban, súlyemelésben, tekézésben, tornában, vívásban és sakkozásban rendeztek meg, a lebonyolítást a Szakszervezetek Országos Tanácsa sportosztálya végezte. Bár az üzemi és iskolai sportkörök tevékenysége idővel kiüresedett, és a kiemelkedő teljesítmények leginkább csak papíron léteztek, a szpartakiádokat egészen az 1980-as évek végéig megrendezték.
A rendszerváltás után, akárcsak világszerte, Magyarországon is egyre nagyobb figyelem irányult a mozgásszegény életmód egészségkárosító hatásaira. A Pécsi Tudományegyetem sporttudományi kutatócsoportja Ács Pongrác vezetésével hosszú távú vizsgálatokban mutatta ki a fizikai aktivitás csökkenésének gazdasági hatásait Magyarországon. Noha a szocialista gazdaságtan lényegesen prózaibb okok miatt támogatta a tömegsportot, a modern sportgazdaságtan részben mégis igazolni látszik az államilag szervezett és irányított sportélet logikáját: aki rendszeresen mozog, az lényegesen kisebb eséllyel lesz krónikus beteg, vagyis ténylegesen nagyobb lesz a teherbírása. A sportolás és az egészség összefüggéseit még így is felismerte és népszerűsítette például az 1970-es évek elején felkapottá vált „Fuss az életedért” egészségügyi kampány.
