Nem fért be a csónakba a mezőtárkányi gigaharcsa, nagyobb ladik érkezett segítségként
Egy 215 centiméteres harcsát fogott Balog Kálmán október 7-én, szerdán a mezőtárkányi Mátravíz Horgásztó 9-es állásán, ahol a barátnőjével egy rapid, 12 órás pecára érkezett.
A horgász elmondása szerint délután az első kapásra, szinte a semmiből érkezett a hal, amelynek fárasztása meglehetősen kalandosra sikeredett. Alapvetően pontyra pecáztak, a váratlan vendég egy 24 milliméteres, krilles bojli és egy 16 milliméteres, ananászos pop-up kombinációjára csábult el, amelyet hóember szereléken kínáltak fel.
„Egy ejtős kapás volt, azt hittem, egy dévér felakasztotta magát. Közöm nem volt hozzá, lehúzott az orsóról 100 méter zsinórt” – mesélte Balog Kálmán, hozzátéve, hogy egy órán át tartott a fárasztás.
A szomszédok segítőkészek voltak, és csónakkal rámentek a halra, de az akkorának bizonyult, hogy nem fért bele a csónakba. Így egy másik horgász segítségét kellett kérni, aki egy nagyobb ladikkal rendelkezett, abba már belefért.
