Kezdőlap Technológia Magyar matematikus először kapott nemzetközi Bolyai-díjat

Magyar matematikus először kapott nemzetközi Bolyai-díjat

által Tamas
Magyar matematikus először kapott nemzetközi Bolyai-díjat

Először vehette át magyar matematikus a nemzetközi Bolyai-díjat

Több mint 120 éves története során először adták magyar matematikusnak a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat. Kollár János október 13-án vehette át a kitüntetést, amellyel 25 ezer amerikai dollár, valamint egy aranyozott bronzmedál járt együtt.

A díjat az Akadémia tagjaiból, valamint külföldi matematikusokból álló bizottság ítélte oda Kollár Jánosnak a Families of varieties of general type című könyvéért. A testület szerint a matematikus komoly áttörést ért el a magasabb dimenziós modulusterek elméletében, és eredményei felbecsülhetetlen hatással vannak a modern komplex algebrai geometriára.

A Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat először 1905-ben, majd 1910-ben adták át. Az első világháború kitörésével azonban megszakadt a kiosztása, és legközelebb csak 2000-ben ítélték oda. Azóta minden ötödik évben megjutalmazzák vele egy áttörő jelentőségű, saját új eredményeket, módszereket bemutató matematikai monográfia szerzőjét.

A díjat korábban német, francia, orosz, amerikai, izraeli és ausztrál matematikus is kiérdemelte, magyar tudósok közül azonban elsőként Kollár Jánost ismerték el vele 2025-ben.

Ezt is kedvelheted