Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
Az elődje szerethető volt, mégsem lett túl népszerű. Vajon jobban helyt áll az új generációs Hyundai Bayon a sűrű piacon? Elsők között láttuk az újdonságot.
Évekig a kis szabadidő-autóknak állt a világ, a legnépszerűbb szegmens volt ez az újautó-eladások tekintetében sok helyen, többek közt Magyarországon is. Lőtt erre a célcsoportra a Hyundai is, ráadásul rögtön két modellel is: a Kona a méretosztály tetejét, a Bayon az alját célozta. Előbbi mindig is keresettebb volt, de ezzel együtt is jól látszott az elmúlt években még a magyar eladásokban is, hogy a trendek változnak. A kicsi Bayontól, illetve nagyon hasonló méretű társaitól többen elpártoltak a kategória nagyobb méretű autói felé.
Egyértelmű iránymutatást kapott ezzel a piactól a Hyundai szakembergárdája, merre is érdemes továbbfejleszteni a Bayont. A modell második generációjáról a Párizsi Autószalonon húzták le hivatalosan a leplet, azonban már hetekkel korábban, egy hollandiai stúdióban megnézhettük közelről az újdonságot.
Miután beléptünk a zárt ajtók mögé és megpillantottuk az autót, azt kezdtük el pörgetni a fejünkben, miből lett a képeken látható négykerekű. Tény, kevés a párhuzam a régi és az új Bayon közt, az új crossover sokkal magabiztosabb képet sugároz, mint elődje. Nagy szerepet játszik ebben a még inkább bakancsos forma és a szögletesség, mely nem csak a jármű sziluettjében érhető tetten, hanem például a kerékjáratok szélesítésénél vagy a gépháztetőnél is, de a fehér fényezést ebből kevesebbet enged láttatni.
A kínálatban van egyébként kétféle kék és egy piros matt árnyalat, gyöngyházfényezésből pedig fekete, szürkék, és további kékek is.
