Szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató
Dávid-Barrett Tamás viselkedéskutató kollégáival létrehozott egy mesterséges társadalmat, amely 870 millió szintetikus emberből áll. A szakember arról beszélt, hogyan kell elképzelni ezt a szintetikus emberiséget, és arról is szót ejtett, hogy néha már neki is nehéz elválasztania, hogy nem egy igazi emberrel beszél.
A kutató szerint nem jelent nagy ugrást, hogy a korábbi, csimpánzszerű emberi közösségekről szóló kutatásai után most egy szintetikus emberi társadalmat hozott létre. Elmondása szerint legrégebbi kutatási témája 2,6 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a panamai földszoros bezáródása miatt megváltoztak a világ klimatikus ciklusai, ami szerinte evolúciós nyomást gyakorolhatott az erdő és a szavanna határán élő Australopithecusokra, és hozzájárulhatott a Homo erectus kialakulásához.
Hozzátette, hogy kollégáival régóta készítenek előrejelző modelleket, és a legtávolabbi előrejelzésük mintegy ezer évre tekint előre. Eszerint az emberiség hőszabályozni fogja a Földet, ami a jelenlegi melegedés miatt már most is számos nehézséget okoz, később pedig még többet fog. A Milanković-ciklusok alapján néhány ezer éven belül ugyanakkor nagyon hideg időszak köszönthet a világra, ami szintén kedvezőtlen lesz az emberiség számára.
