Reisz Gábor Földszintje: az év magyar filmje?
Reisz Gábor negyedik nagyjátékfilmje, a Földszint egy társasház mindennapjain keresztül mutatja meg azokat a társadalmi problémákat, amelyeket hajlamosak vagyunk természetesnek venni. A film központi kérdése: hogyan hat ránk az a rendszerszintű működés, amely nem egyetlen kormányzati döntéssel jelent meg, és nem is tűnik el egy kormányváltással.
A történet szerint egy egész társasház élete fenekestül felfordul, miután valaki egy szekrény mögé ejti a telefonját. A konfliktust az a közös képviselő indítja el, aki a feljogosítottság érzetével és újgazdag mentalitással vezeti a ház ügyeit. A látszólag banális esemény mögött a film mélyebb társadalmi összefüggéseket tár fel.
A rendező korábbi filmjei – a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre – ahhoz a hagyományhoz kapcsolódnak, amely a hétköznapi élet apró részleteiből épít olyan igazságokat, amelyekről nehezen beszélünk. A Földszint allegóriái azok számára is érthetőek, akik találkoztak már olyan irodalmi vagy filmes ábrázolással, ahol épületek segítségével mutatják be egy társadalom berendezkedését.
A film a magyar közéletre tett utalásokat ezúttal is egyértelműen azonosítható módon jeleníti meg, bár nem lép be olyan explicit módon a politikába, mint a Magyarázat mindenre esetében. A Földszint azt vizsgálja, hogyan éljük meg mindennapjainkban azokat a problémákat, amelyeket annyira megszoktunk, hogy szinte fel sem tűnnek.
A kritika szerint a film nézője összepréselt ajkakkal, keserédes bólogatással hagyja el a mozitermet, és a hazafelé vezető úton is magával viszi a látottakat.
