Kezdőlap Vegyes Deák Bill Gyula mulatós dala milliós bevételt hozott

Deák Bill Gyula mulatós dala milliós bevételt hozott

által Tamas
Deák Bill Gyula mulatós dala milliós bevételt hozott

Deák Bill Gyuláé volt az egyik legismertebb mulatós dal: milliókat kaszált belőle

Csütörtök délelőtt érkezett a hír, hogy meghalt Deák Bill Gyula. Később az is kiderült, hogy az énekes hirtelen szívhalál következményeként hunyt el. Halálhírére döbbenten reagáltak a pályatársak. Régi zenésztársa, Hobo egy elmaradt együttműködésről írt, Presser Gábor pedig felidézte utolsó közös fellépésük emlékét, ami benne is mély nyomokat hagyott.

Most Galambos Lajos szólalt meg arról, hogy Deák Bill Gyuláé volt az egyik legismertebb mulatós sláger, amit a trombitaművész is szívesen előad fellépésein. A Hosszú, fekete haj ugyanis Bill kapitány szerzeménye. Már a Kopaszkutya című filmben is felcsendült 1981-ben, még ha nem is teljesen abban a formában, ahogy manapság játszani szokták.

Neveket nem szeretnék mondani, de bizony a mulatós sztárvilág első vonalába tartozó emberek is megpróbálták bejegyeztetni a saját nevükre. Ez aztán bonyolult helyzetet szült: az Artisjusnál úgymond zárolták a dalt, ami azt jelentette, hogy minden beérkező jogdíjat egy külön számlára gyűjtöttek egészen addig, amíg nem tisztázódott a helyzet – ecsetelte Galambos, állítása szerint bírósági ügy lett a dologból, ő tanúskodott akkor amellett, hogy Deák Bill Gyuláé a dal.

Ott eskü alatt vallottam, hogy ez bizony Deák Bill Gyula szerzeménye. A bíró mindent mérlegelve végül úgy döntött, hogy Bill Kapitányt illetik meg a szerzői jogok, s ezzel együtt természetesen az érte járó pénz is. Húszmillió forint körül kapott, ami akkoriban annyit ért, mint manapság nyolcvanmillió forint.

Nagyon hálálkodott nekem és az öcsémnek is, hogy így kiálltunk mellette. Elutazott a nagy családjával azonnal egy all inclusive törökországi nyaralásra és minket is meg akart hívni, de végül nem utaztunk velük. Örültünk, hogy segíthettünk.

Ezt is kedvelheted