Meghalt Molnár György, Balázs Béla-díjas filmrendező
Életének 78. évében meghalt Molnár György Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező, érdemes művész. A hírt a Magyar Filmművészek Szövetsége közölte. A temetéséről és a búcsúztatás részleteiről a család a későbbiekben ad tájékoztatást.
Molnár György 1948. június 21-én született Budapesten. 1971 és 1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, Keleti Márton, illetve Makk Károly osztályában. 1976 óta dolgozott rendezőként.
Pályája elején a Magyar Televízió Szórakoztató és Zenei Főszerkesztőségén dolgozott, 1988-tól a Drámai Főosztályon, majd az 1990-es évek közepétől a Rendezői és Operatőri Osztályon tevékenykedett, ahol főrendező, majd 2003-tól főmunkatárs lett.
Több száz különféle produkciót rendezett a komoly- és könnyűzenei, szórakoztató, ifjúsági műsoroktól a dramatikus műveken át a mozifilmekig. Televíziós munkái közé tartozik a Kern András főszereplésével készült Vigyázat, mélyföld!, valamint az Örökkön-örökké, az Alapképlet, a Rossz orvos és a Három idegen úr.
Mozifilmet először 1989-ben készíthetett. Ő vitte vászonra elsőként Csáth Géza írásait: A varázsló álma című művét 1990-ben beválogatták a New York-i Modern Művészetek Múzeumának archívumába. Ugyancsak 1990-ben készítette el a Vörös vurstli című alkotását Gáspár Sándor, Kaszás Gergő, Kubik Anna, Benedek Miklós, Szacsvay László, Haumann Péter és Kern András főszereplésével, amelyet a Bergamói Nemzetközi Filmfesztiválon díjaztak.
Azon kevesek közé tartozott, akik megfilmesíthették Esterházy Péter írásait: a Hrabal könyve és a Szív segédigéi szolgáltak az Anna filmje című alkotás alapjául. A Ráckevei Anna és Cserhalmi György főszereplésével készült film elnyerte a Salernói Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.
Elsőként filmesítette meg Tar Sándor műveit is: az íróval közösen írták az Egyszer élünk című alkotás forgatókönyvét, amelyért elnyerték a Magyar Filmszemle legjobb forgatókönyv díját. Legutolsó mozifilmje a Karafiáth Orsolyával közösen írt Ki/Be Tawaret volt.
Az 1990-es évektől a felsőoktatásban is tanított: tanszékvezető volt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékén, 2012-től a Budapesti Metropolitan Egyetem intézetvezetője, majd a Mozgóképművészeti Központ vezetője volt. Elnyerte a professzori kinevezést, 2018-tól professzor emeritusként dolgozott.
A Film- és Tévéművészek Szövetségének főtitkára, majd alelnöke volt, a FilmJUS elnökségének az alapítás óta tagja, a Filmvilág Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke volt.
Filmjeivel hazai és külföldi fesztiválokon mintegy ötven díjat nyert. 1990-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész lett. Szinte minden filmjét feleségével, Dévényi Rita látványtervezővel együtt készítette.
