Kezdőlap Vegyes Itt a lista: ezek a magyarok legnépszerűbb Európán kívüli úti céljai idén ősszel

Itt a lista: ezek a magyarok legnépszerűbb Európán kívüli úti céljai idén ősszel

által Tamas
Itt a lista: ezek a magyarok legnépszerűbb Európán kívüli úti céljai idén ősszel

Jóval többen utaznak idén ősszel Európán kívülre

Jelentősen megugrott az Európán kívüli utazások iránti érdeklődés: a foglalási adatok szerint másfélszer annyi magyar repül idén ősszel Európán túlra, mint egy évvel korábban. A szeptember közepéig leadott foglalások alapján 2026 őszén 50,6 százalékkal többen foglaltak Európán kívüli úti célra, mint tavaly ilyenkor.

Törökország vezeti a listát

Az őszi toplistát Törökország vezeti, ahová 47 százalékkal többen foglaltak, mint egy évvel korábban. A második helyen Egyiptom áll 8 százalékos növekedéssel, a harmadik pedig az Amerikai Egyesült Államok, ahová 40 százalékkal több magyar utas foglalt, mint tavaly. A negyedik helyen szereplő Marokkóba már több mint kétszer annyian foglaltak, mint tavaly ősszel.

Öt ázsiai cél az első tízben

Az első tízben öt távolabbi ázsiai úti cél – Thaiföld, Indonézia, Vietnám, Kína és Japán – is szerepel. A húszas listára Argentína, Mexikó és Ausztrália mellé felfértek olyan célállomások is, mint Dél-Korea, Malajzia, India vagy Nepál.

A magyarok TOP 20 Európán kívüli úti célja

Törökország, Egyiptom, Amerikai Egyesült Államok, Marokkó, Thaiföld, Indonézia, Vietnám, Kína, Japán, Fülöp-szigetek, Egyesült Arab Emírségek, Argentína, Dél-Korea, Grúzia, Malajzia, Izrael, Mexikó, Ausztrália, India, Nepál.

Argentína és Kína erősödött a leglátványosabban

A népszerűségi sorrend mellett érdemes megnézni azt is, mely úti célok erősödtek a legnagyobbat. A leglátványosabb növekedést Argentína mutatja: a dél-amerikai országba 321 százalékkal több, vagyis több mint négyszer annyi magyar utas foglalt idén őszre, mint egy évvel korábban. Kínába háromszor, Grúziába pedig valamivel több mint háromszor annyi magyar repül, mint tavaly ősszel.

Több esetben legalább megduplázódott az oda utazók száma: Vietnámba és Mexikóba 111, Marokkóba 121, Nepálba 125, Malajziába pedig 174 százalékkal többen foglaltak. A kiugró változásoknál érdemes figyelembe venni, hogy egyes desztinációk alacsonyabb utasszámról indultak.

Egyetlen célpont szorult vissza

A húsz legnépszerűbb célország közül egyedül az Egyesült Arab Emírségekbe foglalt kevesebb magyar, mint egy évvel korábban: itt 32 százalékos visszaesés tapasztalható.

Ezt is kedvelheted