Kezdőlap Vegyes Katz Dávid: Az árulókat nézni jobb, mint játszani

Katz Dávid: Az árulókat nézni jobb, mint játszani

által Tamas
Katz Dávid: Az árulókat nézni jobb, mint játszani

Katz Dávid: Az Árulókat parább nézni, mint játszani

Befejeződött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimireality Katz Dávid számára, aki személyes hangú beszámolóban értékelte a műsorban nyújtott játékát.

Katz Dávid szerint egy Reddit-bejegyzés arról szólt, hogy provokatív stílusú újságíróként miért nem tesz fel egyetlen kérdést sem, nem nyomoz, nem dob be neveket, csak lébecol a kastélyban.

Úgy fogalmazott, induljunk ki a pozitívabb forgatókönyvből: a bejegyzés szerzője imádja a munkásságát, és éppen azon kesereg, hogy tőle ezerszer több intrikát, hazugságot, ármányt és rafinériát várt. Ez még hízelgő is lehetne, de van egy kis bökkenő: maga sem tudja, elégedett-e a teljesítményével.

Visszanézve az adásokat, visszaköltözik belé az egésznapi szorongás, amit a kastély vendégeként és gyilkosként érzett. Megjegyezte: Az Árulókat nézni is ugyanolyan para, mint játszani – majd hozzátette, hogy valójában sokkal parább.

Ezt is kedvelheted