Szürettől a kukoricafosztásig: őszi hagyományok, népszokások
Az ősz a paraszti kultúrában az év egyik legmozgalmasabb időszaka volt. A betakarítás, a szüret és az állatok behajtása után sem csendesedett el az élet: a közös munkákhoz mulatságok, tréfák és udvarlási szokások kapcsolódtak, a jeles napokon pedig az időjárást és a jövendőbeli kilétét is igyekeztek kifürkészni. Augusztus végétől egészen András napjáig egymást követték azok a hagyományok, amelyek egyszerre szóltak a munka lezárásáról, a közösségről és a következő esztendőre való készülődésről.
A szüret az őszhöz kapcsolódó egyik legfontosabb esemény volt. A paraszti kultúrában nemcsak a szőlő betakarítását jelentette, hanem az év egyik legfontosabb közösségi eseménye is volt. A sikeres termés a családok és a gazdaság számára komoly jelentőséggel bírt, ezért a munka végét gyakran ünnepléssel, zenével, tánccal és lakomával zárták. A szüret időpontja vidékenként és szőlőfajtánként eltérhetett, de hagyományosan főként szeptember és október folyamán zajlott. Egyes korai fajtákat már augusztus végén leszedtek, míg a késői szüret akár novemberig is elhúzódhatott. Több borvidéken jeles napokhoz is igazították a kezdést: Tokaj-Hegyalján például hagyományosan Simon-Júda napja, október 28. számított fontos szüreti időpontnak.
A munka sok helyen kalákában folyt: rokonok, szomszédok, ismerősök segítettek egymásnak a szőlő leszedésében és feldolgozásában. A nap végén étellel, borral vagy musttal kínálták a segítőket, a szüret lezárását pedig gyakran szüreti mulatság követte.
A leglátványosabb hagyományok közé tartozott a szüreti felvonulás. A résztvevők ünnepi vagy népviseletbe öltözve, feldíszített lovas kocsikon és szekereken járták végig a települést, később pedig már traktorok is megjelentek a menetben. Sok helyen csőszlegények és csőszlányok is részt vettek a felvonulásban, amit zene, énekszó és tánc kísért. A szüreti bál szintén a betakarítás végét ünnepelte. Ilyenkor a falu vagy a közösség tagjai együtt mulattak, táncoltak, és megkóstolták az új mustot, később az új bort is.
Egyes vidékeken szüreti bírót és bírónét, máshol szüreti királyt és királynőt választottak. Jellegzetes dísz volt a szüreti koszorú, ezt szőlőfürtökből, levelekből és más termésekből fonták. A koszorút ünnepélyesen vitték végig a falun, majd a gazdának vagy a földbirtokosnak adták át. A szokás egyszerre fejezte ki a termés felett érzett örömöt és a következő esztendő bőségébe vetett reményt.
Szent Mihály napja
Szent Mihály napja, szeptember 29-e a paraszti gazdálkodás egyik fontos őszi fordulópontja volt, és egész Európában ismert pásztorünnepnek számított. A hagyomány szerint ekkor hajtották haza a Szent György napján legelőre terelt állatokat, és sok helyen ezen a napon zárult le a pásztorok szolgálati éve is.
Mihály napja egyben bérfizető és pásztorfogadó nap volt. A juhászok, gulyások és más pásztorok ilyenkor számoltak el a gazdákkal, átvették járandóságukat, illetve új szerződéseket is kötöttek a következő időszakra. A Hortobágy vidékén különösen nagy ünnepnek számított ez a nap: mulatságokat és bálokat rendeztek, egyes helyeken pedig a pásztorok mise után, áldomás és ünnepi lakoma mellett egyeztek meg leendő gazdáikkal.
Szent Mihály napja a mezei munkák rendjében is fontos határvonalat jelentett. Sok helyen ekkor kezdődött a kukoricatörés és több más őszi munka. A nyári időszak végét egy régi mondás is érzékletesen kifejezte: „Áldott a Szent György, átkozott a Szent Mihály!” – utalva arra, hogy Szent György napjával megkezdődött a legeltetés és a könnyebb, melegebb évszak, Mihály napja viszont már a hidegebb hónapok és a nehezebb őszi munkák közeledtét jelezte.
Szent Mihály napjához sokfelé nagy vásárok is kapcsolódtak. Ezek nemcsak az adásvételről szóltak, hanem fontos találkozási alkalmat is jelentettek a környékbeliek számára. A gazdasági év lezárása után több vidéken Mihály napjától Katalin napjáig tartott az úgynevezett kisfarsang, amikor ismét gyakoribbá váltak a lakodalmak, bálok és más közösségi mulatságok.
A naphoz számos időjárásjósló hiedelem is kapcsolódott. Úgy tartották, ha Szent Mihály napján még itt vannak a fecskék, hosszú, kellemes ősz következik. A pásztorok az állatok viselkedéséből is próbáltak következtetni a közelgő télre: ha éjszaka a juhok vagy a disznók szorosan összefeküdtek, kemény, hosszú telet vártak, míg ennek ellenkezője enyhébb időt ígért. Bácskában pedig úgy mondták, hogy a Mihály-napi keleti szél komoly telet jelez.
