Bárczy István: az iskolaépítő polgármester, akinek programja a „marslakók” útját is egyengette
Bárczy István 1866. október 3-án született, Sacher néven. Jogi diplomájának megszerzése után 1889-től dolgozott a fővárosnak, majd egy tanári kitérőt követően 1901-től a közoktatási ügyosztály vezetője volt. Budapest polgármestere 1906-tól, főpolgármestere 1918-tól rövid ideig.
A századforduló körüli évtizedekben, a kiegyezéstől és a főváros egyesülésétől az első világháborúig tartó időszakban épültek Budapest mai képének meghatározó elemei. Az ekkor tevékenykedő polgármestereknek és főpolgármestereknek bőven adódott lehetőségük, hogy rajta hagyják kezük nyomát a város arculatán.
Polgármestersége idején sok más középület mellett megnyílt a Szépművészeti Múzeum, átadták a Zeneakadémia új épületét, újjáépítették az Állatkertet. Bárczy elsősorban mégsem ezekkel a tárgyi emlékekkel járult hozzá a város fejlődéséhez: felismerte, hogy egy igazi pezsgő nagyváros létrehozásához nem elegendő néhány látványos középület, hanem lakóinak életkörülményeit, lehetőségeit is javítani kell.
A fővárosba munkáért és jobb élet reményében özönlő emberek szinte elviselhetetlen nyomást helyeztek az infrastruktúrára és az oktatási rendszerre. Bárczy már polgármestersége előtt kulcsszerepet játszott abban a programban, amelynek keretében megkétszereződött a fővárosi oktatási intézmények száma, és színvonaluk is javult.
A 20. század első felében tevékenykedő, a híres budapesti gimnáziumokból a világba kirajzó, „marslakóknak” is nevezett magyar tudósgeneráció közvetve Bárczy programjának is köszönhette eredményeit.
Polgármestersége idején kiterjedt „kislakás-építési” programot indított az elviselhetetlen lakáshiány enyhítésére, illetve városi kezelésbe vett számos intézményt, köztük a gázszolgáltatókat, az elektromos műveket, a fürdőket, a villamosvasutakat vagy a hirdetővállalatot is. Ezzel a város bevételeinek növelése mellett arra is lehetősége nyílt, hogy a városi léthez elengedhetetlen szolgáltatások árát a nagyobb tömegek számára is elérhető szinten tartsa.
Mindehhez le kellett győznie ellenzékét, a nehézkes bürokráciát és a pénzügyi gondokat; utóbbi megoldására nagy kölcsönöket vett fel a város, de a beruházások nagyrészt megtérültek. Politikai sikerét jól jelzi, hogy egészen a háború végéig meg tudta őrizni tisztségét, sőt az őszirózsás forradalom előtti napokban lehetséges miniszterelnöki kinevezése is felvetődött.
A béke éveiben a Friedrich- és a Huszár-kormány igazságügy-minisztereként tevékenykedett, majd 1931-ig ellenzéki képviselőként szerzett több választáson is parlamenti mandátumot. Bárczy István 1943-ban halt meg, ma utca és tér is viseli nevét a fővárosban.
