Új pókfajt találtak a világ legnagyobb pókhálójában
A tudomány számára korábban ismeretlen pókfajt azonosítottak, amelynek példányai a világ legnagyobb pókhálóját lakják. A Cataleptoneta sulfur nevű nyolclábút egy nemzetközi kutatócsoport írta le, amelynek több magyar kutató is a tagja.
A világ legnagyobb, mintegy 100 négyzetméteres pókhálójára még tavaly találtak rá az albán–görög határon, egy kénbarlangban, Urák István magyar kutató vezetésével. A felfedezés már önmagában szenzációsnak számított, most azonban tovább fokozódott a jelentősége.
A hatalmas pókhálóban a becslések szerint nagyjából 111 000 pók élhet, amelyek közül 69 000 házi pók (Tegenaria domestica) és több mint 42 000 tüskésfejű pók (Prinerigone vagans). Ezek mellett azonban találtak a hálóban olyan apró, színtelen pókokat is, amelyekről most morfológiai és genetikai vizsgálatok segítségével megállapították, hogy egy teljesen új fajhoz tartoznak.
A fajt leíró tanulmány szerint a Cataleptoneta sulfur a Leptonetidae pókcsaládba tartozik. Hossza alig nagyobb 1 milliméternél, teste halványsárga és szinte színtelen. Hat szem, hosszú és vékony lábak jellemzik, ami arra utal, hogy a föld alatti életmódhoz alkalmazkodott. A barlang mély, sötét szakaszain él, a barlangfalon és a cseppköveken, gyakran a kénes patakok és tavak közelében épít egyszerű, lapos hálókat. Az ugrókák vagy ugróvillások (Collembola) néven ismert ízeltlábúakkal táplálkozik, amelyek szokatlanul nagy számban élnek a barlangban.
