Kezdőlap Sport Birkózó vb-döntős nem kapott állampolgárságot

Birkózó vb-döntős nem kapott állampolgárságot

által Tamas
Birkózó vb-döntős nem kapott állampolgárságot

Nem kapott állampolgárságot a magyar színekben vb-döntőn is szereplő birkózó

Nem kapta meg a magyar állampolgárságot Arszunkaev Musza, a magyar színekben versenyző, ifjúsági világbajnoki döntőt is megjárt birkózó. A 21 éves sportoló 2005-ben Budapesten született, Magyarországon nőtt fel, magyarul beszél, és a Vasas versenyzőjeként országos bajnoki címet szerzett szabadfogásban, ám magyar állampolgárság hiányában évente megújítandó menekült úti okmánnyal utazik.

A birkózó családi hátteréről elmondta: édesapja, Abdulrasid Csecsenföldön született, Groznij mellett nőtt fel, ma antik ékszerekkel foglalkozik, édesanyja pedig Nigériában, Lagos mellett született. Édesanyja a kilencvenes évek elején érkezett Európába, lejárt útlevéllel nem tudott hazautazni, menekülttáborba került, ahol megismerkedett Musza édesapjával.

A sportoló kétszer kérte a magyar állampolgárságot, ám mindkétszer elutasították. Az ügyben állítólag nemzetbiztonsági kockázatra hivatkoztak, a hatóság hivatalos indoklást nem adott.

Musza elmondta: tizenhét évesen világbajnoki döntőben szerepelt, húszévesen Európa-bajnoki döntőbe jutott magyar színekben, és jelenleg is azért küzd, hogy magyar útlevelet kapjon. Útlevél nélkül nem tudja elérni az álmát, hogy magyar olimpikon legyen, és a hazáját képviselhesse a világ legnagyobb versenyén.

Számára azért is kulcskérdés ez, mert 2027-től a nemzetközi birkózóversenyeken útlevélre lesz szükség, ami azt jelenti, hogy jelenlegi okmányával nem tudna versenyezni, és az olimpiai kvalifikációja is veszélybe kerülhet.

Kacsó Tibor, a Vasas birkózóinak társelnöke szerint Musza ismereteik alapján lehetne magyar állampolgár, és nem jelent kockázatot. Hozzátette: nem elszeparált esetről van szó, hiszen nemcsak a Vasasban, hanem az Erzsébeti Spartacus MTK-ban is van két fiú, akiknek szintén nem rendezett az állampolgársági helyzetük, és ott sem történt előrelépés.

A családnál jól látható, hogy az adminisztráció nem követi a valóságot, mert a két legkisebb testvér hontalan, ők édesanyjuk révén már nem is nigériai állampolgárok, mint a nagyobb testvérek. A Vasas és a Magyar Birkózók Szövetsége támogatja, hogy harmadik próbálkozásra sikerüljön a honosítás.

Ezt is kedvelheted