Kezdőlap Sport Súlyosbodott a horrorütközés után kórházba került spanyol focista állapota

Súlyosbodott a horrorütközés után kórházba került spanyol focista állapota

által Tamas
Súlyosbodott a horrorütközés után kórházba került spanyol focista állapota

Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba

A spanyol másodosztályú Tenerife labdarúgócsapata kedd hajnalban közölte, hogy romlott a kórházban ápolt Jesús de Miguel állapota. A klub ezzel egy korábbi közlését egészítette ki: a 30 éves csatár egészségi állapota neurológiai szempontból romlott. A Tenerife későbbre ígért további tájékoztatást.

Jesús de Miguel csereként lépett pályára az Andorra elleni, hétfői bajnokin, majd a hajrában egy előrevágott labdát akart megszerezni. A vendégek kapusa, Owono egészen a kezdőkörig előrefutott, hogy tisztázzon, azonban felugorva, térddel szállt bele De Miguelbe.

A játékosok azonnal jelezték, hogy nagy a baj, és az orvosi személyzet a pályára sietett. Bár a mérkőzés utolsó perceiben jártak, a játékot félbeszakították. A csatár szíve megállt, újra kellett éleszteni. Magától lélegzett, de nem volt eszméleténél, amikor kórházba szállították. Klubja akkor azt közölte, hogy stabil, de kritikus az állapota.

Ezt is kedvelheted