Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
A politikusokat egyre inkább az alapján ítéljük meg, hogy személyiségük mennyire fér össze a saját elképzeléseinkkel. A közéletet a személyes érzések nyelvén olvassuk, elsősorban a nekünk tetsző jellemeket, és csak másodsorban a jó döntéseket várjuk el. Feltételezzük, hogy az egyikből következik a másik.
Egészségesebb volna egy olyan közélet, amelyben megengedjük a politikusnak, hogy szerepet játsszon, és ezért a szerepért, vagyis a tetteiért kérjük számon – írja Kövesdi Veronika.
Az írás szerzője felveti: vajon a hitelességét mivel jelezhetné jobban annál, ha szakértőként mutatkozna be, felsorolva jó hírű iskoláit, munkahelyeit, fontos pozícióit. Hozzáteszi, hogy a névsorolvasás után következhet a name dropping, majd egy másik platformon a hála kifejezése a követőkért, a megtekintésekért, kedvelésekért és megosztásokért – vagyis a társadalmi bizonyítékért.
A cikk szerint a hitelesség önfelszámoló fogalom: amint céllá válik, elvész. Az őszinteség elméletben azt jelenti, hogy úgy beszélünk másokkal, ahogy érzünk, a hitelesség ezzel szemben az önmagunkhoz való hűség lenne, ami közönyös a közönség iránt, független tőle, nem alkalmazkodik hozzá.
Az írás példaként említi: a saját sírását videóra vevő influenszer az őszinteség gesztusával igazodik a közönség hitelesség iránti igényéhez, így el is veszti valódiságát.
Az álhitelesség nem egy igény eltorzulásaként jött létre, hanem az igénnyel együtt abban a pillanatban, amikor a megbízhatóságnak, az őszinteségnek és az önazonosságnak piaci értéke lett. Az a kultúra, amely jutalmazza a hitelességet, szerkezetileg termeli ki a hitelesség eljátszását – áll a cikkben.
Az írás szerint egyik sem győzedelmeskedett a másik felett, a kettő közötti különbség vált nehezen megfoghatóvá, a gyanakvás pedig általános közérzetté. Vizsgálgatunk, kérdéseket teszünk fel: tényleg ilyen, kinek szól, mit akar vele elérni.
A cikk szerint a dolgozó anyák nehéz életét pontosan ismerő, ablakot pucoló Novák Katalintól a vidéki élet szokásaiban otthonosan mozgó Orbán Viktoron át a fiatalokkal Pogány Induló koncerten tapsoló Karácsony Gergelyig mindenki hitelességjelölőkkel dolgozik.
Miközben Magyarország sok millió elemzője átlát a parizeres szendvicsen, lángoson, disznótoron is, tudni akarja, mit csinál a politikus szabadidejében. Aki személytelen, hűvös, vagy elköveti az elképzelhetetlent, azaz nem oszt meg semmit magáról, az jobb esetben érdektelenné, rosszabb esetben gyanússá válik.
A cikk tartalmából kiderül, hogy a szerző arra keresi a választ, hogyan vált a hitelesség egyszerre társadalmi elvárássá és piaci termékké, amely épp saját ellentétét, a hitelesség eljátszását termeli ki; miért akarjuk tudni, mit eszik, hol nyaral és hogyan él a politikus; és miért versenyez mindenki a valódi hitelesség látszatáért.
A teljes cikk előfizetők számára olvasható.
