Kezdőlap Világ Több tucat házat elsodort az árvíz Nepálban

Több tucat házat elsodort az árvíz Nepálban

által Tamas
Több tucat házat elsodort az árvíz Nepálban

Több tucat házat pusztított el egy villámáradás Nepálban

Legkevesebb 40 házat és két hidat sodort el egy újabb áradás Nepál középső részén vasárnapra virradóra. Áldozatokról egyelőre nem tudni.

A helyi hatóságok felszólították a Katmandutól mintegy 100 kilométerre nyugatra lévő Gorka körzetben élőket, valamint a környéken tartózkodó turistákat, hogy egyelőre hagyják el otthonaikat.

Balendra Sah miniszterelnök közösségi médiában megjelent bejegyzése szerint a hadsereg mostanáig hat embert menekített ki a térségből.

A katasztrófavédelem vizsgálja, mi okozta a körzet északi részén lévő Budi Gandaki folyó szintjének emelkedését. Egy helyi tisztségviselőre hivatkozva arról számoltak be, hogy a folyó egy szakaszát vélhetően földcsuszamlás torlaszolta el.

A mentési munkálatokra a rendőrséget is mozgósították, valamint helikoptereket is útnak indítottak.

Nepálban alig másfél hónapja, az ország Kínával határos térségében történt súlyos gleccserszakadás, amelynek nyomán több mint 1400-an meghaltak és több ezren eltűntek. A szerencsétlenség több mint 30 ezer embert érintett és mintegy 7500 házat pusztított el.

Ezt is kedvelheted