Kezdőlap Egészség Rühesség ütötte fel a fejét a pétervásárai idősotthonban

Rühesség ütötte fel a fejét a pétervásárai idősotthonban

által Tamas
Rühesség ütötte fel a fejét a pétervásárai idősotthonban

Rühességet találtak az idősotthonban Pétervásárán

Rühességet diagnosztizáltak a Pétervásárai Időskorúak Otthonának egyik lakójánál. Az intézményben ezt követően szeptember 25. és október 4. között látogatási tilalom volt – mondta az intézmény vezetője.

Az esetről egy olvasói levél nyomán kérdezték az otthon vezetését és a Heves Vármegyei Kormányhivatalt. Az olvasó szerint egy idős betegnél norvég rühességet állapítottak meg, azonban az érintettet csak napokkal később különítették el a szobatársaitól. Állítása szerint időközben több lakó és dolgozó is elkapta a fertőzést, de nem történt ezt megerősítő kivizsgálás.

Az intézményvezető szerint hónapokig gyógyszerallergiát kezeltek

Az intézményvezető a megkeresésre azt mondta: egy ellátottnál diagnosztizáltak rühességet, további fertőzött azonban nincs az otthonban. Hangsúlyozta, hogy a beteg dokumentumaiban rühesség szerepel, a „norvég rühesség” megnevezés nem.

A vezető elmondása szerint az érintett idős nőnek már tavasszal jelentkeztek bőrtünetei, ezért azóta körülbelül öt alkalommal küldték kivizsgálásra a területileg illetékes kórházba. Minden alkalommal gyógyszerallergia okozta bőrelváltozást állapítottak meg, és ennek megfelelő kezelést javasoltak, amelyet az otthon követett. A rühességet szeptemberben diagnosztizálták.

Az intézményvezető azt állította, hogy a diagnózis után azonnal elkülönítették a beteget. A nő egyszemélyes elkülönítő kórteremben kapja az előírt kezelést, a dolgozók védőfelszerelésben látják el, és folyamatosan fertőtlenítenek. A lakók és a dolgozók megelőző kezelést is kaptak. A látogatási tilalmat azóta feloldották.

A kormányhivatal nem talált szabálytalanságot

A Heves Megyei Kormányhivatal azt közölte, hogy az otthon vezetője szeptember 25-én tájékoztatta az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályát a Heves Megyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben diagnosztizált rühességről.

Válaszuk szerint a kormányhivatal azonnal tájékoztatta az intézményvezetőt a továbbterjedés megelőzéséhez szükséges intézkedésekről, köztük az elkülönítés és az ápolás szabályairól, a fokozott higiénés előírásokról, a fertőtlenítésről és az egyéni védőeszközök használatáról.

A hatóság október 5-én népegészségügyi ellenőrzést is tartott az otthonban. Mint írták: járványügyi kivizsgálásra nem volt szükség, mert az eset nem minősült járványnak, további megbetegedések nem történtek. Az ellenőrzés az általános higiéniai állapot, valamint a takarítási és fertőtlenítési szabályok betartása mellett a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására tett intézkedésekre is kiterjedt.

A kormányhivatal szerint szabálytalanságot nem tártak fel. Hozzátették: a látogatási tilalomról az intézményvezető saját hatáskörben döntött.

A rühesség közösségi intézményekben is okozhat fertőzést

A rühesség közösségi intézményekben is okozhat több embert érintő fertőzést. 2015-ben Bácsalmáson például rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el, miután az óvodában és az általános iskolában összesen 17 gyermeknél találtak rühatkafertőzést.

A norvég rüh a rühesség egy súlyos, rendkívül fertőző formája. Ugyanaz az élősködő okozza, mint a közönséges rühességet, de a beteg bőrén sokkal nagyobb számban szaporodik el. A szokványos fertőzésben általában tíz–húsz atka található, a norvég rüh esetén azonban százezres, akár milliós is lehet a számuk. A hatóság és az intézményvezető közlése alapján a fertőzésnek nem erről a súlyosabb formájáról volt szó a pétervásárai otthonban.

Ezt is kedvelheted