Hetvenéves lett Danny Boyle, a kilencvenes évek ikonikus rendezője
Hetven éves lett Danny Boyle, akit a mai angol film egyik meghatározó alakjaként tartanak számon. Az újabb nyilatkozatai alapján kiegyensúlyozott, szocialista úriembernek tűnik, de annak idején tőle tanulták meg sokan, hogy néz ki a kilencvenes évek. Felfedezte Ewan McGregort, új irányt szabott Leonardo DiCaprio karrierjének, és rövid időre sztárrá tette James Francót is. Születésnapi toplistán a hét legjobb filmjét rendezik sorba, kis csalással, és választ adnak arra a kérdésre is, lehet-e bármi jobb a Trainspottingnál.
7. A part (2000)
Egyesek szerint Danny Boyle-nak nincs rossz filmje. Mások szerint érdemes megnézni A partot, amely nemcsak átvitt értelemben nevezhető katasztrófának, hanem szó szerint is leromboltak miatta egy szép thaiföldi partszakaszt. A vitában azzal foglalnak állást, hogy A partot egyáltalán felveszik a hetes toplistára. Nem állítják, hogy különösebben jó lenne, de nagyon boyle-os, és korának jellegzetes filmje. Van benne valami irritáló, mint ahogy a főhősében is, aki kétségbeesetten szeretne szabad lenni, de megijed attól, ahova ez a nagy szabadságvágy vezet. Ez először is Tilda Swintonhoz vezet, akit korábban nem láthattak ilyen forróvérű, impulzív csábítónak. Belépője annyira ellenállhatatlan, hogy még azt is elhiszik, Leonardo DiCaprio hősfigurája képes miatta megfeledkezni a barátnőjéről, akit Virginie Ledoyen alakít. DiCaprión a Titanic után rajta maradt a szende szívtipró imázsa, itt viszont mer ellenszenves kis seggfej lenni, amivel a Titanic előtti szerepeihez hasonlóan újra bizonyította, hogy nem érdemes beskatulyázni. A középosztálybeli jólétből hippikommunába érkező zsúrfiú nevelődési története tipikusan ezredfordulós generációs élményről tudósít. A part a nagyjából ugyanakkor készült Harcosok klubja párfilmje lehetne a megdönthetetlen konzumkapitalizmus lerombolásáról és arról, hogy a legjobban mégiscsak önmagukat tudják becsapni az emberek. Boyle és állandó alkotótársa, John Hodge forgatókönyvíró itt fedezte fel magának A part eredeti regényváltozatát jegyző Alex Garlandet, akivel Boyle-nak később gyümölcsöző munkakapcsolata bontakozott ki.
6. Transz (2013)
Bemutatása idején fanyalogva fogadták a Transzot, és anyagilag sem különösebben érte meg elkészíteni. Sokan már akkor szerették, ma pedig még jobban értékelik teljesen elszállt epizódjait. A film éppen arra figyelmeztet, hogy ne bízzanak az emlékeikben: a legcsavarosabb thrillerregényeket idéző alaphelyzet szerint a műkincslopással próbálkozó árverésvezető, James McAvoy alakítása karrierje legjobb korszakából, akció közben olyan súlyos fejsérülést szenved, hogy elveszíti az emlékeit arról, hova rejtette a felbecsülhetetlenül értékes Goya-festményt. Hogy eszébe juttassa, a főgengszter, Vincent Cassel hipnózisterápiára küldi, amit egy fokozatosan egyre nagyobbra törő femme fatale, Rosario Dawson vezet. Boyle itt kerül a legközelebb ahhoz, hogy magáról a filmkészítésről beszéljen, amit az agykurkászás dupla- sőt triplafenekű jeleneteiben ravasz hipnózishoz hasonlít. Az adaptációkat mindig erős formai gesztusokkal átlényegítő rendező itt egy kevésbé ismert, brit tévéfilmet turbóz fel karrierje egyik legbátrabb stíluskísérletével. A teljes cikket az előfizetők olvashatják el.
