Kezdőlap Sport Miért ne lőnék? – kérdezte a Bundesliga-játékos bombagólja után

Miért ne lőnék? – kérdezte a Bundesliga-játékos bombagólja után

által Tamas
Miért ne lőnék? – kérdezte a Bundesliga-játékos bombagólja után

Bombagóllal nyert a Hamburg a Bundesligában

A Hamburg labdarúgócsapata 3-1-re legyőzte hazai pályán a Borussia Mönchengladbachot a Bundesliga 9. fordulójának nyitómeccsén, ezzel némi levegőhöz jutott a bajnokságban.

A mérkőzés 11. percében Miro Muheim távoli, ballábas lövéssel szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. A gól után így nyilatkozott: a társak és az edzők is azt mondták neki, hogy tüzeljen, és tudja, hogy jó a bal lába. Hozzátette, most elkapta a fonalat, úgy tűnik, minden bemegy, ezért nem látja okát, miért ne lőne tovább. A játékos öt bajnokin három találatnál jár, pénteki góljánál a labda 129,4 kilométer per órás sebességet ért el.

A Borussia még az első félidőben kiegyenlített, majd a 49. percben Itakura Kó a félpályánál lerántotta ellenfelét, amiért második sárga lapját kapta és kiállították. Ezt követően előbb Nandja szerzett vezető gólt, majd Albert Grönbaek állította be a 3-1-es végeredményt a 70. percben, Muheiménál is látványosabb találattal.

A hamburgiak a győzelemmel a nyolcadik helyre ugrottak előre.

Ezt is kedvelheted