Nyugdíjazás miatt távozik a HungaroControl vezérigazgatója
Turi Ferenc saját kezdeményezésére távozik a HungaroControl Zrt. éléről – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. A vezérigazgató 47 év munkaviszony után kérte nyugdíjazását.
A tárca vezetője csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy január 1-jétől Kállai Éva vezeti a magyarországi légi forgalom irányításáért felelős vállalatot. A bejegyzésben a váltás okairól akkor nem osztott meg információt.
A minisztérium később azt közölte, hogy Kállai Éva kinevezése belső kiválasztási folyamat eredménye volt, amelyben kiemelt szerepet játszott, hogy a légiközlekedés több területéről is rendelkezik vezetői tapasztalattal. A társaságot és az előtte álló kihívásokat jól ismeri, korábban légügyi főigazgató is volt, jelenleg pedig a HungaroControl résztulajdonában és közös irányításában lévő Entry Point Central Kft. vezetői feladatait látja el.
A tárca válaszában arra is kitért, hogy a HungaroControl stratégiai fontosságú szakszolgálat, vezetéséhez elengedhetetlen nemcsak a légiközlekedési iparág, hanem a légiforgalmi irányítás rendszerszintű ismerete is.
A HungaroControl Zrt. 2024. augusztus 1-jétől a Nagy Márton vezette egykori Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került, vezérigazgatói posztjára ekkor nevezték ki Turi Ferencet.
