Nemzetközi díjat kap Panyi Szabolcs újságíró
Panyi Szabolcs, a Vsquare újságírója kapja a 2026-os Magnyitszkij Emberi Jogi Díj „kiemelkedő újságírói” elismerését – jelentette be az érintett közösségi felületén. A díjat az orosz befolyás magyarországi működését feltáró tényfeltáró munkájáért ítélték oda neki.
A 2015-ben alapított nemzetközi emberi jogi díjat olyan újságíróknak, politikusoknak, jogvédőknek és aktivistáknak adják, akik különösen sokat tesznek a korrupció, az emberi jogi visszaélések és a hatalmi önkény feltárásáért, illetve az ezek elleni küzdelemért. Korábbi kitüntetettjei között szerepel John McCain amerikai szenátor, Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolt szaúdi újságíró és Maria Ressa Nobel-békedíjas újságíró.
A díj névadója Szergej Magnyitszkij orosz jogász és könyvvizsgáló, aki egy hatalmas, orosz állami tisztviselőket érintő korrupciós és adócsalási ügyet tárt fel. Miután leleplezte a visszaéléseket, őt magát tartóztatták le, majd 2009-ben, mindössze 37 évesen, embertelen fogva tartási körülmények között meghalt egy moszkvai börtönben. Halála a putyini rendszer egyik szimbólumává vált. Az ő emlékére születtek meg később azok a Magnyitszkij-törvények, amelyek lehetővé teszik az emberi jogok súlyos megsértéséért és korrupcióért felelős személyek szankcionálását, vagyonuk befagyasztását és beutazásuk megtiltását.
Panyi a díjat jövő héten Londonban Catherine Beltontól veszi át, aki a The Washington Post oknyomozó újságírója, és a Putin’s People (Putyin emberei) című, világszerte nagy hatású könyv szerzője.
