Kezdőlap Sport Esbjergben kikaptak, elszállt a Fradi veretlensége

Esbjergben kikaptak, elszállt a Fradi veretlensége

által Tamas
Esbjergben kikaptak, elszállt a Fradi veretlensége

Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában a Ferencváros 29-26-ra kikapott a dán Esbjerg otthonában. A játéknap előtt a magyar csapat volt az egyedüli százszázalékos résztvevő.

A mérkőzés előzetesen pikánsnak ígérkezett, mert a múlt héten jelentették be, hogy az FTC-t irányító Jesper Jensen jövő nyártól az Esbjerg vezetőedzője lesz.

A jobban védekező és hatékonyabban támadó dánok a meccs negyedénél már három találattal vezettek, a következő kapott gól után Jensen időt kért. A 23. percben már 10-5 volt az állás, a vendégek csak ezt követően tudták némileg megfékezni ellenfelüket.

A szünet előtt sorozatban háromszor voltak eredményesek Simon Petráék, de az első félidő utolsó húsz másodpercében két gólt kaptak, így 15-11-es hátránnyal mentek a pihenőre. Az Esbjerg jó védekezését mutatja, hogy héttel több kapura lövése volt, mint a Ferencvárosnak.

A második felvonás elején a hazaiak kettesével szerezték góljaikat, előbb visszaállították az öttalálatos különbséget, majd Mia Emmenegger remeklésének köszönhetően a 47. percben már 26-17-re is vezettek. Az FTC túl későn kezdte meg a felzárkózást, bár produkált egy 9-3-as sorozatot, közelebb már nem tudott férkőzni az Esbjerghez.

A ferencvárosi játékosok közül Anna Kristensen 16 védéssel, Lysa Tchaptchet hat, Simon Petra és Bordás Réka öt-öt góllal járt. A túloldalon Henny Reistad és Nora Mörk hét-hét, Mia Emmenegger hat, Sanna Solberg öt találattal, Katharina Filter 15 védéssel vette ki részét a sikerből.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, nők, A csoport, 7. forduló

Team Esbjerg (dán) – FTC-Toyota Kovács 29-26 (15-11)

Ezt is kedvelheted