Kezdőlap Politika Nem én jelentettem, engem jelentettek fel

Nem én jelentettem, engem jelentettek fel

által Tamas
Nem én jelentettem, engem jelentettek fel

Nógrádi László: Nem én jelentettem, rólam jelentettek

Nógrádi László, a KDNP korábbi alelnöke, volt miniszter közleményt küldött az Indexnek, miután a neve megjelent az egykori állambiztonsági hálózati személyeket listázó adatbázisban. Nógrádi neve „Sziklay” fedőnévvel szerepel a nyilvánosságra került 6-os kartonon.

Nógrádi a közleményében azt írta: miniszterként és országgyűlési képviselőként hivatalosan is vizsgálták az állambiztonsági múltját, és megállapították, hogy „törvényben meghatározott állambiztonsági tevékenységet nem végzett, és az érintett szervezeteknek nem volt tagja”.

Levelében arra is kitért, hogy 1970-ben, sorkatonai szolgálata idején a tudta nélkül állítottak ki róla egy nyilvántartási kartont, amelyet 2002-ben a parlamenti bizottság is megvizsgált. Nógrádi 2005 júniusában a Történeti Levéltártól is kikérte a róla nyilvántartott adatokat; állítása szerint a 104 oldalas jelentés szintén igazolja, hogy megfigyelt volt, nem pedig megfigyelő.

„Tehát nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek. Határozottan kijelentem: soha nem végeztem besúgói tevékenységet, senkiről nem írtam jelentést. A becsületem és a családom jó hírnevének védelme megköveteli, hogy a teljes igazság nyilvánosságot kapjon” – fogalmazott a KDNP korábbi alelnöke.

Az ügynökakták nyilvánosságra hozott dokumentumaiból laikusként könnyű hamis következtetéseket levonni. A 6-os kartonokon és mágnesszalagokon látott adatok valójában csak tájékoztató jellegűek, egyik elemük sem alkalmas arra, hogy tényeket állapítsunk meg és erkölcsi ítéletet hozzunk – ehhez több információ szükséges.

Ezt is kedvelheted