Háy János: Az írás mint belső kényszer
„Írás közben magamon kívül nem látok más olvasót. Lehet, hogy titkon kamasznak képzelem magam” – nyilatkozik Háy János, aki évtizedek óta publikálja verseit, regényeit és drámáit. Beszélgetésünk során nemcsak műveiről, hanem a modern kapitalizmus rafináltságáról, illetve a szülői csalódásokról is szót ejtettünk. Kérdéseink határvonalán billegve próbálta megfogalmazni, mit is jelent számára a művészet, és milyen hatással van a világra.
A 2022-ben megjelent „Szavalóverseny” című kötete elején egy Költői hitvallás található, amelynek sorai már az első pillanattól fogva provokatívak: „Az a dolgom, hogy írjak, / bár a társadalom számára annak, / hogy írok, nincs haszna”. Háy kifejezi, hogy az írás nem szolgál konkrét célt a társadalom számára, sőt, talán senkire sincs szüksége, aki ír.
Egyértelmű, hogy ez a megállapítás nem csupán ironikus, hanem egy mélyebb igazságra is rávilágít. „Szerintem semmilyen művészi tevékenységnek nincs igazi indokoltsága. Se célja, se oka nincs, mégis az ember belülről ösztönözve érzi magát arra, hogy része legyen ennek a folyamatnak”, fejtegeti a művész.
Az írás lehet praktikus hasznú is, hiszen a műalkotások szórakoztatnak és tanítanak, ahogyan Horatius is megfogalmazta. A művészet segít a szorongásokkal való megküzdésben, önmagunk megértésében és élményekkel gazdagíthatja életünket. De azt is kiemeli, hogy amikor ír, nem csupán társadalmi problémákat dolgoz fel, hanem sokkal inkább az emberi érzelmeket és viszonyokat szeretné bemutatni.
A kérdésre, hogy kamaszkora óta ír-e, Háy elmondja, hogy már tízéves korában elkezdett írni, kizárólag lírai műveket, de mindig komoly témák köré építette alkotásait. „A gyerekek nem foglalkoznak gyerekes dolgokkal, komoly életproblémákat dolgoznak fel. A barátság erejéről például írtam egy költeményt, mert úgy éreztem, hogy ez adja meg a vers igazi lényegét” – mondja a szerző.
Az új könyvében, „A csokimikulásos lányban”, visszatér az általa régóta kezelt témákhoz: a faluból való kiszakadás, a városba való beilleszkedés és az ottani idegenérzés. A hatvanas-hetvenes évekbe visszanyúlva mutatja be, hogy a Budapestre költözése milyen mély hatással volt rá. „Mindenkinek alapélménye a gyerekkor elhagyása, ez pedig sokak számára nehéz pillanatokkal teli” – hangsúlyozza, utalva arra, hogy az átmenet a felnőttkorba különösen megterhelő lehet.
A művész tehát mindennél jobban tudatában van az írás mélyebb jelentőségének, amely nem csupán szórakoztat, hanem ráadásul segíti az emberek egyéni és kollektív élményeit, az emberi sorsok kifejezését szolgálja. Ebből fakadóan, Háy János megközelítése a művészethez vitathatatlanul új dimenziókat nyit meg az olvasók előtt, felkért bennünket, hogy betekintést nyerjünk a lírai világába és abból tanuljunk, önmagunkat is felfedezve.
Forrás: 24.hu/kultura/2025/12/07/hay-janos-interju-irodalom-kapitalizmus-iskola/
