Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
A saját halálunknál talán csak egy félelmetesebb dolog van: szeretteink halála. A gyász előbb-utóbb mindenki életében felbukkan, a teljes talajvesztettség könnyen maga alá gyűri az embert, különösen egy olyan társadalomban, ahol a halálról beszélni tabu.
Selmeczi Márta maga is elvesztett két gyermeket négy hónapon belül, ma már ő segít a gyászolóknak. A mentálhigiénés szakemberrel, gyásztanácsadóval végigtekintették, mi játszódik le bennünk, ha elveszítünk valakit, mikor lehet szükség a gyász miatt célzott szakmai segítségre, valamint azt is, mikor és milyen támogatást érdemes igénybe venni ahhoz, hogy túljussunk a feldolgozhatatlanon.
A szeretett személy elvesztése olyan élmény, amellyel nagy eséllyel mindenki szembesült vagy szembesülni fog az élete során. Összetöri az embert, olyan érzelmi mélységbe lökheti, amelyet egészen addig nem tapasztalt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy sokan ekkor mérik fel először, hogy a társadalom mennyire tabusítja a halált, ez pedig nehezíti a feldolgozást.
Gyakori eset, hogy abból lesz a legjobb segítő, aki maga is átment azokon a nehézségeken, amelyeken később segíteni szándékozik. Selmeczi Márta mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó. Maga is gyászolt, sőt megélte mindazt, ami minden szülő rémálma: mindössze négy hónap leforgása alatt vesztette el 2 éves kislányát és 4 éves kisfiát betegség következtében. Saját gyászának feldolgozása évekig tartott, később pedig a gyászolók támogatását választotta hivatásul. Ma már közel tíz éve dolgozik gyásztanácsadóként, több ezer órányi segítő beszélgetés van a háta mögött, és több száz embernek nyújtott támaszt abban, hogy újra meglássák az élet szépségeit. Hangsúlyozza, saját vesztesége is segíti abban, hogy közel tudjon kerülni a gyászolók nehézségeihez, és ez sokakban bizalmat kelt.
„Úgy éreztem, hogy egy részem belehalt, és meg kellett tanulnom tovább élni ezzel a fájdalommal. Szinte lehetetlen volt felfogni. Nagyon sokáig nem tudtam igazán befogadni, ami történt. Egy gyermek elvesztése is felfoghatatlan, én pedig négy hónap különbséggel elveszítettem a másikat is. Annyira előttem van, ahogy ültem a kórház lépcsőjén, és éreztem, hogy kettéhasadt a szívem. Azt kérdeztem magamtól: hogyan tovább, mit csináljak az életemmel? Belemenekültem a munkába, hogy eltereljem a gondolataimat, de aztán jöttek az esték. Napközben dolgoztam, intéztem a dolgaimat, este pedig, amikor minden elcsendesedett, rám szakadt a hiányuk. Nekem az volt a legnehezebb. Sokáig úgy próbáltam védeni magam, hogy nem beszéltem róluk, mintha ezzel távol tarthatnám azt, ami történt” – meséli.
A téma kapcsán többek között arra keresik a választ, hogyan tudja az ember feldolgozni két gyerek halálát, mi játszódik le az emberi lélekben, ha valamilyen formában találkozik a halállal, mikor érdemes szakember segítségét kérnünk, és miért nem segít, ha azt mondjuk a gyászolónak: „tudom, mit érzel”, vagy egy gyászoló anyának azt, hogy „majd szülsz másik gyereket”.
