Csányi Vilmos: „Nem kötődöm halálosan semmihez, senkihez”
Ha belépünk Csányi Vilmos otthonába, azonnal egyértelmű, hogy az etológus élete szorosan összefonódott az állatokkal és a természettel. Bár most nincsenek kutyák mellette, emlékeik mégis átitatják a teret. Janka, Csányi egyik kedvenc kutyája, fájdalmasan rövid ideig volt része ennek az életnek: egy váratlanul kifejlődött szarkómás daganat miatt búcsúzni kellett tőle. Az emlékek súlya ellenére Csányi azt vallja, hogy semmihez sem kötődik halálosan – ez az életszemlélet vitathatatlanul formálta tudományos és személyes életét egyaránt.
Az élet és elmúlás biológiai valósága
„Az élet már csak olyan, hogy idővel abbamarad” – fogalmazza meg az etológus egyetlen mondatban az elmúlás elkerülhetetlenségét. Biológusként a természet logikáját elfogadó nézőpontot képviseli: az élet mulandóságát nem tragédiaként, hanem az élő rendszerek természetes folyamataként tekinti. E szemlélet alapján mondhatja, hogy el tudja engedni az embereket, állatokat, tárgyakat és élethelyzeteket. Ez a hozzáállás az emberi kapcsolatokra is kiterjed, hiszen szerinte minden kapcsolat átmeneti, még a legmélyebb érzelmi kötelékek is végső soron a földi lét végessége által határoltak.
A bioszféra kegyetlensége: a ragadozás és az élet körforgása
Csányi a bioszférát, amelynek szerves része az ember is, végtelenül kegyetlennek tartja. Egy természetfilm példázatán keresztül rámutat arra, hogy miközben a cuki párduckölykök életét támogatjuk, elfeledkezünk a zsákmány, például egy antilop tragédiájáról. A természet logikája szerint mindenki eszik valakit – ez a ciklus pedig fenntartja a rendszert. Az ember ugyanakkor kiszakította magát ebből a világból, és absztrakciók révén teremtett magának illúziókat: például azt, hogy az étel, amit elfogyasztunk, valami, nem pedig egy egykori élőlény.
Az emberi absztrakció paradoxonjai
Az emberi agy fejlődése, amely két és félmillió éve kezdődött, evolúciósan példátlan gyorsasággal zajlott. A húsevés és a tűzhasználat, mint meghatározó tényezők, olyan viselkedés- és gondolkodásbeli változásokat hoztak, amelyek lehetővé tették az absztrakciók megjelenését. Ezáltal az ember nagy távolságra került a bioszféra valóságától. Ma már nem látjuk a vacsoránkat annak, ami valójában: egykor élt lény maradványának. Ez a folyamat a mészárosok „szertartásai” révén tovább mélyült: a ragadozó ösztöneink gyakorlatilag kulturálisan eltompultak, a valóság el lett fedve romantikus szavakkal, mint „felsál” és „szűzpecsenye”.
Halálosan nem kötődöm, de szeretni tudok
Bár Csányi hangsúlyozza, hogy senkihez nem kötődik halálosan, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének mély kapcsolatai. Szeretni, közösségekben részt venni, csodás emberi kapcsolatokat ápolni – mindezt fontosnak tartja, ugyanakkor tudatosítja, hogy ezek a kapcsolatok is átmenetiek. Ez az életszemlélet szorosan összefonódik tudományos megközelítésével, amely az emberi absztrakciók és a bioszféráról alkotott illúziók kritikus vizsgálatán alapul.
A spiritualizáció, mint evolúciós fordulat
A Homo erectus agyméretének és viselkedésének megváltozása egy komplex folyamat eredménye volt, amelyet Csányi „spiritualizációnak” nevez. Ez a folyamat tette lehetővé az emberszabásúak számára, hogy meghaladva a fizikai környezetük adta határokat, gondolatokban új világokat hozzanak létre. Az absztrakció ugyanakkor nem csupán a fejlődést segítette elő, hanem olyan távolságokat is teremtett az emberi faj és a bioszféra valósága között, amelyeket ma már nehéz átlépni vagy helyreállítani.
Csányi Vilmos ezen gondolatmenetek mentén azt igyekszik megvilágítani, hogy az emberi lét komplexitása hogyan gyökerezik agyunk evolúciós fejlődésében, és miként formálódott világlátásunk az absztrakciók által. Az élet és halál természetessége, a kapcsolatok átmenetisége és a bioszférával való kapcsolatunk újragondolása azok a központi kérdések, amelyek az etológus 90 éves perspektíváját tükrözik.
Forrás: 24.hu/kozelet/2025/05/09/csanyi-vilmos-etologus-90-szuletesnap-nagyinterju/
