Kezdőlap Igazságszolgáltatás Matolcsy György díszpolgári címét visszavonták

Matolcsy György díszpolgári címét visszavonták

által Tamas
Matolcsy György díszpolgári címét visszavonták

Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét

Kozármisleny önkormányzata visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét – számolt be a Pécs melletti település a Facebook-oldalán. A város akkori önkormányzata 17 évvel ezelőtt adományozta a címet az MNB volt elnökének, a jelenlegi képviselő-testület azonban a legutóbbi, október 27-i ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy azt visszavonja.

A döntés aligha független attól, ami Matolcsy György körül az elmúlt hetekben történik. Az MNB-ügyben eddig három embert vettek őrizetbe és tartóztattak le: Matolcsy György volt jegybankelnököt, Sándor Tamást, Matolcsy Ádám cégeinek állandó ügyvédjét, valamint Valkó Mihályt, a Matolcsy Ádámhoz és Száraz Istvánhoz köthető egyik cég vezető tisztségviselőjét. Friss hír, hogy helybenhagyták a döntést, azaz Matolcsyék rács mögött maradnak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Matolcsy György utolsó előtti munkanapján az ügy szereplői arra tettek kísérletet, hogy az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt.-ben összpontosuló alapítványi vagyont átjátsszák egy olyan magántőkealapnak, amely a Matolcsyék privát érdekeltségét képezi. Ez a Közép-Európai III. elnevezésű magántőkealap. Az Optima eddig egy közbeékelt cégen keresztül az utolsó megmaradt jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) fennhatósága alá tartozott. A közbeékelődő cég vezetését Stofa György vette át, majd a részvényeit a Matolcsyékhoz tartozó tőkealapnak juttatták.

„Azzal, hogy a színlelt szerződéssel az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. törzsrészvényeit a Közép-Európai III. Magántőkealap részére átutalták – figyelemmel arra, hogy közel 200 milliárd forint piaci értékű vagyont kezelő befektetési alapkezelő tulajdonosi kontrolljának a megszerzésére került sor – pontosan jelenleg meg nem határozható, de a különösen jelentős vagyoni hátrány 500 millió forintos alsó határát jelentősen meghaladó vagyoni hátrányt okoztak” – írta erről az ügyészség.

Idén júniusban a kecskeméti önkormányzat is döntött Matolcsy György ottani díszpolgári címének visszavonásáról, a kitüntetett személy méltatlanná válására hivatkozva.

Ezt is kedvelheted