Vádat emeltek a fiát féltő, tanárnőt fenyegető férfi ellen
Az Érdi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki az iskolába berontva, a gyerekek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.
A vád szerint a férfi gyermeke egy Érd közeli település általános iskolájába járt. 2026 januárjában az alsó tagozatos fiú többszöri felszólítás ellenére sem hagyta abba a kiabálást, így tanárnője megfogta a pulóverének kapucniját, és rendre utasította.
A délután folyamán a gyermek anyja bement az iskolába, és megbeszélte a pedagógussal a történteket. Később a tanuló apja engedély nélkül egészen a tanteremig ment, ahol a sértett mellett összesen tizenkét tanuló tartózkodott.
A férfi számon kérte a tanárnőn a történteket, aki elmagyarázta neki az aznap történteket. A vádlott ekkor dühös lett, és elkezdett kiabálni a gyerekek előtt, majd felé állva megfenyegette, hogy ha még egyszer hozzáér a fiához, akkor bántalmazni fogja.
Miután a férfi távozott, a tanárnő nyugtatni próbálta a felzaklatott diákokat, azonban a tanítást folytatni nem tudták.
A vádlott bűnösségéről az Érdi Járásbíróság fog dönteni.
