Magyar Péter: Takács Péter emailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz
Magyar Péter élesen bírálta Takács Pétert, az Orbán-kormány egykori egészségügyi államtitkárát egy 2022-es belső levelezés nyilvánosságra kerülése miatt, amelyben a fideszes politikus trágár stílusban írt a Magyar Orvosi Kamaráról.
A miniszterelnök kedden közzétett bejegyzésében azt írta, az említett e-mail pontosan megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz és az abban dolgozókhoz. A posztban azt állítja, Takács Péter szerint „egy kicsit oda kell ba*ni” a Magyar Orvosi Kamarának, amiért a szervezet jelezni merte, hogy a Fidesz akkori törvényjavaslata súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot. A bejegyzés szerint a levélben egy kis kommunistázás is szerepelt.
Hozzátette: Takács most a parlamentben ül, újságot olvas, videózik és továbbra is trágárkodik.
A szóban forgó 2022. december 2-i e-mailt a napokban Hegedűs Zsolt jelenlegi egészségügyi miniszter hozta nyilvánosságra. A levél tanúsága szerint Takács a MOK rendkívüli értesítésére reagálva azt írta: „Kommunista kiáltvány…. láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.”
Hegedűs akkori posztja alatt Magyar Péter már kommentben is reagált a levélre, ott úgy fogalmazott, a korábbi államtitkár egészen ordenáré, vállalhatatlan ember.
Magyar emlékeztetett arra is, hogy szintén Takács volt az, aki korábban trágár stílusban szólt be egy édesapának, aki a gyermeke kezelése után tette szóvá a kórházi körülményeket, és szintén ő alázta meg a háziorvosokat.
A fideszes parlamenti képviselőt a közelmúltban az Egészségügyi Tudományos Tanács etikai tanácsa megrovásban részesítette és egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta. A testület kimondta, hogy az egykori államtitkár orvosetikai szabályokat sértett, amikor egy Messenger-beszélgetésben trágár kifejezést használt egy beteg kisgyerek apjával szemben, egy másik nyilatkozatával pedig a háziorvosok szakmai méltóságát sérthette meg.
Takács Péter a döntés után közölte, hogy fellebbez, az ellene lefolytatott eljárást pedig színvonaltalan koncepciós eljárásnak minősítette.
