Kezdőlap Igazságszolgáltatás Orbán Viktor jogerősen elveszítette a 24.hu elleni pert

Orbán Viktor jogerősen elveszítette a 24.hu elleni pert

által Tamas
Orbán Viktor jogerősen elveszítette a 24.hu elleni pert

Orbán Viktor jogerősen elvesztette a 24.hu ellen indított perét

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bírósági ítéletet, ezzel Orbán Viktor jogerősen is elvesztette a 24.hu ellen indított sajtó-helyreigazítási perét. Az ítélet elutasította a volt miniszterelnök helyreigazítási kérelmét, és a perköltség megfizetésére is kötelezte.

Orbán Viktor még 2024-ben perelte be a lapot, miután az szemlézte Hans Reisch Spar-vezérigazgató egy élelmiszeripari szaklapnak adott interjúját. Ebben a vezérigazgató arról beszélt, hogy a miniszterelnök azt kérte, engedje meg egy rokonának, hogy befektessen a kereskedelmi multi magyar leányvállalatába, illetve hogy a kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a Spar-csoport.

A szemle megjelenése után a lap kereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot, ahonnan arra a kérdésre, hogy kérte-e a kormányfő egyik rokonának a tulajdonszerzés lehetőségét a Sparban, nem érkezett egyértelmű válasz.

A Fővárosi Ítélőtábla indoklása szerint a vitatott cikkben a lap Reisch kijelentéséről hűen, értékelés nélkül tudósított, a forrást megjelölte, kísérletet tett a másik fél álláspontjának megismerésére, és a választ frissítésként teljes terjedelmében közölte. A lap bizonyította, hogy megfelelő gondossággal járt el, így a kifogásolt közlés valóságtartalmának bizonyítása nélkül mentesül sajtó-helyreigazítási felelőssége alól.

Orbán Viktor három héttel a cikk megjelenését követően – magánszemélyként – helyreigazítási kérelmet juttatott el a laphoz, amiért szerinte valótlan tényt híreszteltek, amikor közzétették, hogy Hans Reisch szerint befektetési lehetőséget kért rokona számára. Azóta több bírósági ítélet is született az ügyben: első fokon megnyerte a pert a 24.hu, a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint közügyek és a kormány gazdaságpolitikájának megvitatása körébe tartozik a Spar-vezér nyilatkozatának közlése, ezt ráadásul a lap csak idézte, nem kommentálta.

A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet eljárási szabálysértés miatt, és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket, vagyis a per elölről kezdődött. A törvényszék ezt követően az EU bíróságához fordult azzal kapcsolatban, hogy a lapnak kell-e bizonyítania, hogy a Spar vezetője igazat mondott-e a szemlézett nyilatkozatban. Annak értelmezését tartotta szükségesnek a törvényszék, hogy az uniós joggal összeegyeztethető-e az a gyakorlat, amely főszabály szerint egy másik tagállamban közölt médiatartalom szemlézése esetében is előírja a valóság bizonyításának kötelezettségét. Az uniós bíróság kimondta, hogy a magyar jog alapján kell dönteni a perben. Így az ügy visszakerült a Fővárosi Törvényszékre, mely a megismételt eljárásban is elutasította Orbán Viktor keresetét. Az ítélőtábla most ezt az ítéletet hagyta helyben.

Orbán Viktor a szóban forgó ügyben sorra indította a helyreigazítási kérelmeket és a sajtópereket: a Klubrádió ellen sajtó-helyreigazítási pert nyert az ügyben, majd számos másikat elvesztett, így az Economx, az Index és az RTL ellenit is, a 444-gyel szembeni keresettől pedig elállt. Ám a Kúria utóbb több esetben számára kedvező módon döntött. Megsemmisítette például az első- és másodfokú bíróság ítéletét a Pécsi Stop és a Hírklikk esetében, és a volt kormányfő javára ítélt.

Ezt is kedvelheted