Kezdőlap Sport Gulácsiék edzője a BL-pofon után: Cserben hagytam a játékosokat

Gulácsiék edzője a BL-pofon után: Cserben hagytam a játékosokat

által Tamas
Gulácsiék edzője a BL-pofon után: Cserben hagytam a játékosokat

„Cserben hagytam a játékosokat” – mondta Gulácsiék edzője a súlyos BL-pofon után

A Gulácsi Pétert is foglalkoztató Villarreal vezetőedzője, Inigo Pérez szerint csapata rosszul kezdte a címvédő Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, majd a gyorsan bekapott gólokra is rosszul reagált. A 38 éves szakember úgy fogalmazott, játékosainak nem sikerült elég közel kerülniük a párizsi futballistákhoz, így nem tudták megfordítani a mérkőzés alakulását.

A Villarreal Gulácsival a kapuban 6-0-s vereséget szenvedett otthon a PSG-től, amely az első négy gólt mindössze 17 perc alatt szerezte meg. A közösségi oldalakon több videó is terjed arról, hogy a szurkolók tömegével indultak haza már a szünetben.

„A csapat tisztában van a helyzet súlyosságával és azzal, hogy milyen gyenge teljesítményt nyújtott. Amikor így veszítesz el egy összecsapást, nem is érezheted magad máshogy. Az, hogy én hogy érzem magam, a legkevésbé sem számít, sokkal jobban fáj az, hogy nem tudtam megfelelni a belém vetett bizalomnak és cserben hagytam a játékosokat, mert nem biztosítottam számukra azokat az eszközöket, amelyekkel megakadályozhatták volna ezt a vereséget. Mindemellett csalódást okoztam a szurkolóinknak is, akik kilátogattak erre a mérkőzésre” – összegezte gondolatait Pérez.

A hazaiak középpályása, Alberto Moleiro szerint szomorú napon vannak túl, amelynek során semmi nem sikerült nekik. „Dolgoztunk a letámadásunkon és azon, hogy hogyan nehezítsük meg a helyzetüket, de nagyon könnyen kerültek mögénk. Hamar szerezték a góljaikat és a meccs számunkra egyre nehezebb küzdelemmé vált. Sokat nem tudok most mondani, tanulnunk és fejlődnünk kell, hogy ehhez hasonló máskor ne történjen velünk” – nyilatkozta.

A Villarreal négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel a 29. helyen áll a tabellán, három hét múlva a Slavia Praha vendége lesz. Az éllovas PSG ugyanazon a játéknapon az AS Romát fogadja.

Ezt is kedvelheted