Kezdőlap Igazságszolgáltatás Ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra

Ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra

által Tamas
Ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra

Ráállították a Készenléti Rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra

A volt jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám és Stofa György ellen nemzetközi körözés van érvényben; ügyük az MNB-ügyhöz kapcsolódik.

Az MNB-ügy kapcsán nemzetközi körözés alatt álló Matolcsy Ádám és Stofa György körözési eljárása hétfőn átkerült a XII. kerületi Maros utcai rendőrkapitányságtól a Készenléti Rendőrség keretein belül működő Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI).

Több forrásból úgy értesültünk, hogy a volt jegybankelnök fiának és Stofának a szökési ügye az NNI körözési osztályához került át, akiket fejvadászokként is emlegetnek. Ez alapján a rendőrség kiemelt célként kezeli az elfogásukat.

Az NNI fejvadászait általában azoknak a körözött személyeknek az elfogásával bízzák meg, akik tudatosan próbálnak elrejtőzni a hatóságok elől, és ennek érdekében akár hamis okmányokat is beszereznek.

Az NNI fejvadászai többek közt sikerrel hozták haza 1999-ben az alvilág bankéraként emlegetett Lakatos Andrást, ahogy 2016-ban a Kun-Mediátor vezetőjeként ismert Sándorné Nagy Máriát, azaz Bróker Marcsit is.

Matolcsy Ádám és Stofa György ellen október 27-én adták ki a nemzetközi körözést. Matolcsy Györgynek, az MNB volt elnökének a fiát és a szintén külföldön tartózkodó társát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt keresik a jegybank alapítványainak ügyében.

Ugyanezen a napon Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették az eljárás részeként.

Ezt is kedvelheted