Legalább 55 millió forintba kerülhetett Orbán Viktor kazahsztáni útja
Legalább 55 millió forint közpénzbe kerülhetett Orbán Viktor és delegációjának 2023 novemberi kazahsztáni látogatása – derült ki a Külügyminisztériumtól kikért dokumentumokból és az azokon alapuló számításokból.
A küldöttség honvédségi repülőgéppel utazott Asztanába, ahol két napot töltött. A kiadott iratokból nem derült ki, pontosan hányan vettek részt az úton.
A látogatás költségei az utazás nélkül megközelítették a 30 millió forintot, ebből 12 milliót fordítottak szállásra. A repülőút becslések szerint további legalább 25 millió forintba kerülhetett.
Orbán a Türk Államok Szervezetének tizedik csúcstalálkozójára érkezett Kazahsztánba, és kétoldalú tárgyalásokat is folytatott. A delegáció tagja volt Nagy Márton, Szijjártó Péter és Varga Mihály is. A látogatáson a kazah elnök a Kazah Állami Barátság Érdemrend első fokozatával tüntette ki Orbánt.
A korábbi kormány külföldi útjainak költségeiről a közelmúltban több adat is nyilvánosságra került. Szeptemberben adatigénylés alapján megírták, hogy Orbán és kísérete külföldi útjaira 2024-ben és 2025-ben összesen kétmilliárd forintot költöttek. A vizsgált időszakban 39 látogatás alkalmával 37 millió forint ment el VIP-várók használatára.
Október végén pedig feltárták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 794 millió forintért használta hivatali útjaira a honvédségi repülőgépeket a 2022–2026-os kormányzati ciklusban. A repülések hatszor annyiba kerültek, mint a miniszter és delegációja minden más úti kiadása együttvéve.
A kazahsztáni út költségeire a Fidesz a megkeresésre mindössze annyit reagált: Ilyen a diplomácia.
