Kezdőlap Igazságszolgáltatás Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását

Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását

által Tamas
Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök, három héttel azután, hogy Baka András köztársasági elnök bejelentette, kit jelöl a tisztségre. Fejes Péterről a héten szavaz a parlament.

Megválasztásához kétharmados többség szükséges, ami a TISZA-frakcióval meg is lesz. Ezzel elhárul a veszély, hogy az ügyészség vezető nélkül marad: az egyetlen legfőbbügyész-helyettes, Lajtár István ugyanis egy hónap múlva nyugdíjba vonul.

Fejes Péter elődje, Nagy Gábor Bálint júliusban mondott le augusztus 25-i hatállyal, így több mint két hónapig nem volt legfőbb ügyész az ügyészség élén.

Fejes Péter Veszprém megyei főügyészként is szolgált, onnan Polt Péter akkori legfőbb ügyész mozdította el 2012-ben indoklás nélkül. Erről Fejes akkor sem kívánt válaszolni, amikor jelölése után érdeklődtek nála.

Baka András szerint Fejes Péter vezetőként és tárgyalótermi ügyészként egyaránt bizonyított. Jelentős összetett ügyekben képviselte a vádat, miközben mindvégig megőrizte szakmai hitelességét és személyes integritását.

A köztársasági elnök azt is Fejes javára írta, hogy nincs pártkötődése, és politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt. Baka András első jelöltjével nem aratott sikert: Szathmáry Zoltán, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője egyetlen igen voksot sem kapott a parlamenti szavazáson.

Ezt is kedvelheted