Dessewffy Tibor: Mi múlik el Orbánnal?
A Tisza támogatóinak nem kell minden reggel újra kitalálniuk, miért jó az ő oldalukon állni: elég megmutatni, kiknél jobbak. Egy kormányzást azonban tartósan nem lehet a „nálunk azért rosszabb volt” üzemmódban fenntartani – írja Dessewffy Tibor.
A szerző szerint a mezei választó a saját életében él: tegnap még döntésével történelmet írt, ma időpontot szeretne a szakrendelésre. Ha két év múlva sem jön a vonat, kevés lesz közölni, hogy Lázár alatt sem jött. A forradalmi eufória legádázabb ellenfele rendszerint a szürke hétfő reggel.
Timothy Garton Ash, aki fél évszázada figyeli és írja Európa történetét, a második világháború utáni évtizedeket két korszakra osztja. A háború utáni, post-war időszakot 1989-ben felváltotta a fal utáni, post-Wall korszak: a liberális demokrácia felívelésének és a történelem végéről szóló magabiztos jóslatoknak az ideje. Ennek szerinte 2022. február 24-én lett vége, amikor az orosz tankok átlépték az ukrán határt.
Ami utána jön, annak egyelőre csak annyi a neve, hogy poszt-poszt-fal – mintha a történelem is zavarba jönne, ha ilyen gyorsan kellene elneveznie önmagát. A poszt- előtag a tanácstalanság nyelvtani formája: már tudjuk, mi ért véget, de még nem tudjuk, mi kezdődött.
Magyar szempontból a liberális felívelés jóval 2022 előtt véget ért: 2010-ben a kétharmaddal, az illiberális állam meghirdetésével. Mi már akkor a poszt-poszt-falban éltünk, csak szerényebben: Orbán-rendszernek hívtuk.
Most, e rendszer bukása után, nevet keresünk a jelennek – posztorbáni korszak, mondjuk –, és továbbra is Orbánból vezetjük le azt is, amiben éppen ő már nincs benne. Közben a poszt-posztorbáni korszak is elkezdődött: egyre több minden történik velünk, amire már az új hatalomnak kell válaszolnia. Az idő halad, a szókincsünk kissé lemaradt tőle.
