Ulf Kristersson kapott felkérést a svéd kormányalakításra
A svéd parlament elnöke, Andreas Norlén kedden arra kérte fel a korábbi miniszterelnököt, Ulf Kristerssont, hogy tegyen kísérletet egy új kormány megalakítására. A bejelentésre néhány órával azután került sor, hogy a riksdag leszavazta a Centrum Párt vezetőjének, Elisabeth Thand Ringqvistnek a miniszterelnökké jelölését.
Norlén közleményében azt írta, hogy Kristerssonnak legkésőbb november 10-ig be kell számolnia kormányalakítási kísérlete eredményéről.
A Mérsékelt Pártot vezető Kristersson annak ellenére kapta meg a felkérést, hogy az általa vezetett jobboldali kormánykoalíció elveszítette parlamenti többségét a szeptember 13-án megtartott választáson. A felkérést az indokolja, hogy noha a választáson a Szociáldemokrata Párt, a Zöld Párt, a Baloldali Párt és a Centrum Párt együttesen 176 mandátumot szerzett a 349 fős törvényhozásban, a szövetségen belüli nézeteltérések miatt nem tudtak megállapodni egy többségi, balközép koalíció megkötéséről.
Ezt követően először Magdalena Andersson, a Szociáldemokrata Párt vezetője próbálkozott kormányalakítással, de két alkalommal is kudarcot vallott.
Andreas Norlén bejelentését követően Ulf Kristersson sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, hogy egy „nem szocialista” kormány létrehozására tesz kísérletet, de elismerte, hogy várhatóan rendkívül nehéz dolga lesz.
Amennyiben az ő kormányalakítási kísérlete kudarcba fullad, a parlament elnöke visszautalhatja a megbízást Magdalena Anderssonnak; amennyiben pedig Andersson újabb miniszterelnök-jelöltségét sem szavazná meg a svéd parlament, akkor megnyílna az út egy új választás kiírása előtt.
