Nem tűntek el nyomtalanul a NER-es intézetek a jövő évi büdzséből
A megszüntetésre váró Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) azért szerepel még a jövő évi költségvetésben, mert az intézmény jelenleg létezik, a szétválás pontos részletei és pénzügyi következményei pedig még nem ismertek – erről beszélt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A központ megszüntetését szeptember végén jelentette be a miniszter. Akkori közlése szerint az érintett intézmények 2027. január 1-jétől visszakapják jogi és szakmai önállóságukat. A központ mégis szerepel a 2027-es tervezetben, ráadásul támogatása 11 milliárdról 14,2 milliárd forintra emelkedne.
Tarr a kulturális intézményrendszer átalakításának lassúságát a jogállami keretek betartásával indokolta. Példaként említette, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjének távozása is három hónapig tartott.
„Átvilágítjuk az intézményeket, nem akarunk látatlanban bezárni semmit, ha lehet, igyekszünk értelmes feladatokat adni számukra vagy összevonni más meglévő intézménnyel, de ez hosszú idő. A költségvetés tehát változni fog” – fogalmazott a miniszter.
Szász Jenő lemondásáról szeptemberben számoltunk be. A minisztérium akkori tájékoztatása szerint az átvilágítás működési és tudományos hiányosságokat tárt fel az intézetnél. Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyarságkutató Intézet átszervezéséről beszélt: mindkettő új nevet, szerkezetet és feladatokat kapna.
A kulturális költségvetést több szakmai szervezet nyílt levélben bírálta. Szerintük a tervezet továbbviszi a korábbi finanszírozási rendszer arányait, nem biztosít megfelelő forrásokat a dolgozók helyzetének rendezésére, és érdemi szakmai egyeztetés nélkül készült. A költségvetés véglegesítése előtt sürgős tárgyalásokat követeltek.
Külön elégedetlenséget váltott ki, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatása 13,9 milliárdról 14,4 milliárd forintra nőne. Tarr a lapnak azt mondta: a köztestület költségvetését a kormány nem, csak a parlament módosíthatja. A lap ugyanakkor szakértőkkel és korábbi MMA-vezetőkkel egyeztetve arra jutott, hogy az akadémia nem maga határozza meg állami támogatásának összegét: azt a Pénzügyminisztérium adja meg a köztestülettel folytatott konzultáció után. A közgyűlés a költségvetési törvény keretein belüli felosztásról dönthet.
