Technikai segítségnyújtás volt a szavazógomb megnyomása
Schummer Orsolya, a Tisza frakcióvezető-helyettese szombat reggel a Facebookon reagált arra a felvételre, amelyen az látható, hogy egy parlamenti szavazás során ő is megnyomja a szavazógombot a képviselőtársa, Csézy Erzsébet helyett.
A bejegyzésében technikai segítségnyújtásként magyarázta a történteket, és megosztotta Csézy Erzsébet pénteki nyilatkozatát is, amely szerint Csézy kérte a segítségét, és a leadott szavazat megfelelt az akaratának. Schummer rövid bejegyzésében nem részletezte, milyen technikai probléma miatt volt szükség a segítségére.
A Mi Hazánk által közzétett felvételen az látszik, hogy Csézy Erzsébet egy parlamenti szavazásnál előbb maga nyomja meg a szavazógombját, majd Schummer Orsolya odanyúl, és ismét megnyomja a gombot. A videóból nem derül ki, hogy Csézy első gombnyomását érzékelte-e a rendszer.
A Mi Hazánk szerint Schummer Orsolya bűncselekményt követett el, ezért a mandátumáról való lemondását követeli.
